Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 69-70. (Budapest, 1973)

SZEMLE KÖNYVEKRŐL - Brabant, H.: Esculape chez Clio (Vida Tivadar)

and its other East Central European neighbours. He showed both the permanent elements and the modifications of a political philosophy throughout a succession of political epochs, their contemporary criticism and the evaluations arrived at by posterity. The American Philosophical Society should be commended for publishing this work. József Antall Brabant, Hyacinthe : Esculape chez Clio. Bruxelles, Presses Académiques Européennes, 1971. 205 p. 17 ill. A szerző orvos, méghozzá szakorvos, de kapcsolatai lehetnek a szépirodalom felé, mert a 6. lapon felsorolt egyéb művei között szerepel két verseskötet is. Ez a személyes háttér magyarázza bizonyára egyik tanulmányát, amelyben Jacques Grévin-nel (1538—1570) foglalkozik, aki orvos volt, de verseket is írt és színdarabokat (53—82.). A könyv első tanulmánya Apollónia vértanúságával foglalkozik (13—33.) és Eusebius Egyháztörténetének róla szóló tanúságtétele után kimutatja a kultuszába beférkőzött költött elemeket. E tanulmány rövidebb formában megjelent a CLIO MEDICA 1967-es évfolyamában. — Aranyevők és napivók címmel az alkímia és az asztrológia néhány gyógyászati próbálkozását kíséri végig a történelmen (35—51.). —

A Jacques Grévin-t bem utatócikknek ezt a romantikus címet adta: Jacques és Nicolle, avagy egy orvos-költő szerelme a XVI. században. — A Hullák a bíróság előtt c. tanulmány tárgya az emberi igazságszolgáltatásnak azok a túlkapásai, amelyeknek szenvedő alanya meghalt vagy kivégzett emberek holtteste volt (83—93.). — Wier János, vagy : ördögök igen, boszorkányok nem címmel ismerteti az 1515-ben Hollandiában született Dr. Johannes Wierus (Weyer vagy Weiher) cleve-i hercegi orvos életét (| 1588-ban) kiemelve főleg a boszorkányvádak és -perek elleni felvilágosító munkásságát (95—114.). — A napóleoni kor híres francia színészéről, François-Joseph Talma-tól szól a kötet 5. tanulmánya. Apja fogászhivatását kénytelen előbb követni, és csak 1789-ben lett színésszé. A tanulmány helyet szentel Talma betegségtörténetének, halálának, temetésének és világnézetének is (115—156.). — A tanártársát megölő egyetemi tanár, John White Webster (1793—1850) esete következik ezután, és további három olyan eset, amelyben az áldozat fogazata vagy műfogsora vezetett a bűntettek tisztázására. — Victor Galippe és a zöld halál a címe a soron következő közleménynek, amely vázolja ennek az 1847-ben született és 1922-ben meghalt francia toxikológusnak az életútját és különös küzdelmét a rézből készült konyhaedények használatának ellenzőivel. Sokoldalú érdeklődése azonban kiterjedt a szövettan, a közegészségügy, a sztomatológia és az öröklődéstan területére is (167—185.). — Bő bibliográfia, név- és tartalomjegyzék teszi teljessé a könyvet. Brabant feldolgozási módja érdekes keveréke a történetírásnak, a történelem népszerűsítésének és „a történelem az élet tanítómestere" elve alkalmazásának. Stílusa olvasmányossá teszi azt, amit leír, alapossága elhiteti az olvasóval azt, amit megállapít, végül a jelenre vonatkozó megjegyzéseivel elgondolkoztatja a szakembert csakúgy, mint az érdeklődő laikust.