Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 69-70. (Budapest, 1973)

FOLYÓIRATOKBÓL - Gesnerus, 1971 (Vida Tivadar)

szédkörzetre. A természettudományos szókincs mellett megtaláljuk nála a betegségek megjelölését, az állat- és humán orvoslás kifejezéseit, valamint a sajátos nyelvek (vadászok, halászok, földmívesek, mészárosok stb.) kifejezéseit. Azzal, hogy lándzsát tört a német nyelvű természettudományos szakkifejezések bevezetése mellett, és annak kialakulására lényeges hatása volt, Gessner megbecsült helyet foglal el korának nyelvtudományában és lexikográfiájában. (A 116. lapon néhány magyar vonatkozás is megtalálható.) Marie-Louise Portmann, a bázeli Orvostörténeti Könyvtár munkatársa a XVI. századot csaknem végigélt schaffhauseni városi fizikusról, Johann Cosmas Holzachról (1518—1595) és „Prob des Uszsatzes" c. művéről írt cikket (147—153. 1.). Holzach régi bázeli családból származott. Apja tekintélyes orvos volt Bázelben, orvosi tanulmányait Párizsban és Montpellierben végezte ; ez utóbbi helyen avatták orvossá 1511-ben. Utána szülővárosában lett orvos. Itt született Johann Cosmas, akinek 12 testvére volt 2 anyától. 15 éves korában már Párizsban tanul. 1549-ben, amikor megnősül, már orvosdoktor, Schaffhauseni nőt vett feleségül, s ott is folytatott orvosi gyakorlatot. Működéséről fogalmat alkothatunk a Gessner Konráddal folytatott levelezéséből (kiadta Kaspar Wolff 1577-ben Zürichben Froschauernél; 15 levél). Eszerint főként gyógynövények használatát írta elő. Ä lepra vizsgálatáról 1558-ban írt müve német nyelvű, hiszen célja a borbélyok és sebészek felvilágosítása, akiknek többek között az is kötelességük volt, hogy megállapítsák, vajon egy beteg leprában szenved-e, s ezért el kell-e őt különíteni. Diagnosztikai megállapításai a salernói iskola közvetítésével az ókorból hozzájutott hagyományos nézetek keretei közt maradnak, érdeme azonban annak hangoztatása, hogy csak valamennyi tünet együttes jelenléte adhat biztos kórismét. Ezen az alapon elég nagy valószínűséggel lehetett a lepra kórisméjét felállítani. A münsteri egyetem Orvostört. Intézete részéről Johanna Blecker tartott előadást 1971. VII. 3-án Kiéiben az Északnyugatnémet Tudománytörténeti Kollokviumon, „Az alkímia a szépirodalom tükrében" címen (154—• 167.1.). Azzal a célzattal, hogy rájöjjön, vajon miért nem látták be az alkimisták az aranycsinálás lehetetlenségét, megkérdezi, milyen képet alkotott az alkímiáról a szépirodalom, mert ebben tükröződik az általános felfogás ebben a kérdésben. Kezdi a Roman de la Rose c, 13. századi lovagi költeménnyel, amely pozitívan értékeli az alkímiát. Folytatja Daniéval és Petrarcával, akik elítélték. Következik Geoffroy Chaucer (1340—1400?) a Canterbury Tales (1386-tól) híres szerzője, aki különbséget tesz becsületes alkimisták és csalók között. A 15. századból Sebastian Brandt Narrenschiff c. könyvét (Bázel, 1494) idézi; a 17. sz. elejéről pedig Ben Jonson „The Alchemist" c. vígjátékát (megj. 1610-ben). A Buess prof. vezette bázeli egyetemi Orvostört. Intézet részéről Jonas Landmann orvosjelölt tanulmányozza „A diagnosztikát az orvosi gyakorlatban Samuel Gottlieb Vogel (1750—1837)^ szerint" (168—195. 1.). Előtte áttekinti Vogel életét, korának helyét az orvostörténelemben, majd felvázolja Vogel diagnosztikai útmutatásai alapján, hogyan ment végbe az orvosi vizsgálat a 2 5*