Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 69-70. (Budapest, 1973)

FOLYÓIRATOKBÓL - Bulletin of the History of Medicine, 1971 (Némethy Ferenc)

Vol. 45. No. 5. Orvostörténeti leírást vet össze saját tapasztalatával G. V. Bell „Két köszvényjárvány" c. tanulmányában. (Two Epidemics of Gout. p. 401—408.) A történetileg dokumentált köszvény a 18. és 19. században az angol társadalomnak főleg a felső rétegeiből szedte áldozatait, s mát Alfred Garrod (1859) arra gyanakodott, hogy összefüggés van bizonyos szeszes italok élvezete és a köszvény között. Szerinte a köszvény az idült ólommérgezés egyik formája, amelyet ólomtartalmú szeszfajták (portói bor, brandy) idézhetnek elő. A cikkíró tapasztalata egybevág ezzel. 1907-ben az Alabama (USA) állambeli . Birminghamben tömeges köszvénymegbetegedést észleltek (ez az a bizonyos „második járvány", melyre a cím utal), s a 43 beteg közül 37-ről megállapították, hogy rendszeresen fogyasztottak házilag készített szeszes italokat. A házi lepárló készülékek viszont sokszor tartalmaznak ólomforraszokat. E témához kapcsolódik egy rövid, névtelen közlemény (Lead in the Wines of Antiquity, p. 493.), amely arról számol be, hogy a Plinius és Columella receptjei szerint készített borokban jelentős ólomtartalom mérhető. Az ókor nagyjai közül tudvalevően sokan szenvedtek köszvényben. Bemard Mandeville-t (kb. 1670— 1733), bár a leydeni egyetemen orvosi doktorátust szerzett s Londonban orvosként működött, inkább a filozófia, mint az orvostudomány története tartja számon. G. Clarke célja is az, hogy a 18. századi etika területén jelölje ki Mandeville-nak az őt megillető helyet. {Bernard Mandeville, M. D., and Eighteenth Century Ethics, p. 430— 443.) Gondolatmenetét főleg a The Fable of the Bees or Private Vices, Public Benefits (Mese a méhekről, avagy egyéni bűnök — közerények) c, álnéven többször is kiadott Mandeville-műre alapozza. Már maga a cím is két-, sőt több értelmű, s ezzel magyarázható Mandeville sokféle megítélése kortársai és az utókor részéről. Clark szerint a helyes értelmezés ezt egyéni bűnök (elősegíthetik) a közerényeket. Szerinte Mandeville középhelyet foglal el az utilitaristák és a moralisták között. Az előbbiek minden tett morális jóságát a társadalmi hasznossággal mérték, az utóbbiak viszont föltételezték, hogy a morálisan jó egyéni tett társadalmilag is szükségképpen hasznos. 18. és 19. századbeli útleírások alapján foglalja össze W. S. Middleton a Hawaii szigeteken szerzett régi orvosi tapasztalatokat. (Early Medical Experiences in Hawai. p. 444—460.) Ismerteti a bennszülöttek társadalmi berendezkedését, szokásait (kasztrendszer, körülmetélés, polygamia, promiszkuitás, tabuk). King szerint az igen elterjedt gyermekgyilkosság és abortus okozta, hogy a lakosság 1779től 1848-ig 400 000-ről 80 000-re apadt. Az elmebetegeket általában kitaszították a közösségből és sorsukra hagyták. Gyakoriak voltak a bőr- és szembajok. A leprát kívülről hurcolták be 1840-ben, a malária viszont ismeretlen volt. A szamárköhögés és a kanyaró 1832-ben, ill. 1836-ban jelentkezett először. A promiszkuitás ellenére a hawaiiak Cook kapitány megjelenése előtt nem ismerték a nemi betegségeket. A gyógymódok között a varázsláson és a ráolvasáson kívül szívesen alkalmazták a hydrotherapiát. A nyugati orvostudomány kezdeti