Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 69-70. (Budapest, 1973)

SZEMLE KÖNYVEKRŐL - Richter, W. M.: Geschichte der Medizin in Russland Teil 1—3. (Némethy Ferenc)

Az utolsó kötethez írt előszavában maga is megvallja: „Ezen írás befejezése oly sok nehézséggel járt, hogy pusztán a Természet- és Orvostudományi Társaságnak tett ígéretem és izzó hazaszeretetem késztettek kitartásra." A három kötet beosztása, az anyag feldolgozási módja világosan elárulja, hogy nem az író uralta tárgyát, hanem megfordítva. A mú eredeti dokumentumokkal illusztrált történeti szinopszisnak indul, hogy aztán rövidesen laza szerkezetű, enciklopédikus életrajz-gyűjteménnyé atomizálódjék. Az I. kötet 25 fejezete közül az első 6 az egyetemes orvostörténelem kezdeteit tárgyalja főleg 18. század végi német művek alapján, majd igen tág időhatárok között a „régi Oroszország" egészségügyi, táplálkozási, ruházkodási és lakásviszonyainak ismertetése következik. A 14. fejezet érdekes táblázatban foglalja össze — okleveles forrásokra utalva — a legnagyobb oroszországi járványok adatait 1090-től Nagy Péter koráig. A 15—20. fejezet általában egy-egy évszázadot tárgyal, így jutunk el a 11. századtól a 15. század végéig. 1505-től 1013-ig a cárok uralkodási ideje szab határt a fejezeteknek. A kötetet 10 darabból álló okmánytár zárja : orvosokra, gyógyszerészekre vonatkozó cári levelek eredeti (latin, angol, francia) nyelven és (vagy) orosz fordításban. A 17. századdal foglalkozó II. kötet — bár terjedelmesebb az elsőnél — mindössze 4 fejezetet (26—29.) tartalmaz az e században uralkodó cárok számának megfelelően, s pontosan az 1700. esztendőnél (Nagy Péter uralkodása közepén) szakítja meg az elbeszélés fonalát. A fejezetek élén az illető cár uralkodásának jellemzését, a korabeli egészségügyi viszonyok leírását találjuk, majd a kor orvosainak, seborvosainak és gyógyszerészeinek életrajza és fő műveik jegyzéke következik — mintha csak a mi Weszpréminket forgatnánk. Ezt a kötetet már 59 egységből álló okmánytár egészíti ki. (Itt található pl. Nagy Péter és I. Lipót császár levélváltása, amelynek eredményeképpen Lipót két orvost küldött a cári udvarba.) Végül következik egy kétoldalas függelék, amely érdekes betekintést enged a mű írásának műhelytitkaiba. A német kiadás I. és II. kötetének megjelenése között ui. kiadták az orosz nyelvű változat I. kötetét, s ebben Richter újabb adatokat közölt. Most e függelékben az I. kötet kiegészítéseképpen német nyelven is közzéteszi ezeket. A III. kötet 0 fejezete (30—35.) már csak egy bőven számított fél évszázad orvostörténetét tárgyalja: 1700-tól 1701-ig, Erzsébet cárnő uralkodásának végéig. E kötet is okmánytárral (20 db) zárul, majd a teljes műre kiterjedő betűrendes név- és tárgymutató következik. (A magyarországi származású orvosok közül Christopherus Rietlenger [I. 372], Christian Pecken [III. 488] és Mathias Péken [III. 489] nevével találkoztunk.) Richter munkája az úttörő vállalkozások szokásos erényeiben és hibáiban osztozik : rengeteg, egyébként hozzáférhetetlen anyagot tár fel, de forrásait még nem kezeli kellő távlatból, megfelelő arányérzékkel. Bizonytalan a „műfaj" megválasztásában is. Magában sem tisztázta: adattárat, okmánytárat, életrajz-gyűjteményt vagy történeti összefoglalást kíván-e alkotni. A mai szovjet orvostörténészek főleg külsőséges periodizációját és a külföldi orvosok jelentőségének túlbecsülését róják fel hibájául. (Vö.: Bolsaja Medicinszkaja Encikolpedija, Moszkva, 1902. 28. k. 802—803.)