Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 69-70. (Budapest, 1973)

SZEMLE KÖNYVEKRŐL - Fekete S: Tauffer Vilmos 1851—1934 (Kapronczay Károly)

ördögűzés ezen alanyainak — boszorkányok, megszállottak — különbözőségét, s közös vonásait. Egy idáig alig felhasznált anyagot dolgozott fel: 10 nagyon részletes ördögűzési jegyzőkönyvet a 16—17. századból. A jegyzőkönyvek 13 személy (11 asszony és leány — köztük 6 apáca —, egy férfi és egy fiú) kezelését — ördögűzését — tárgyalják. Ezeket az embereket az ördög megszállottainak tekintették; a szövegből kitűnik hogy többé-kevésbé súlyos lelkibetegek voltak. A legtöbben közülük szegényes körülmények között éltek, és már ezért is kevés kilátásuk volt orvosi kezelésre. Az ördögűzés előtt soha nem alkalmaztak orvost, legfeljebb füvesasszonyt. Nem mintha a kor orvostudományának színvonalát tekintetbe véve sok siker koronázta volna az akkori orvosok működését. Az egyház másképp próbált orvosolni: az ördögűzés „kezelése" varázsigékkel, oltári szentséggel, szentelt vízzel és tárgyakkal történt. Hogy hogyan történt ez, s a beteg javára vált-e, valamint az ördögűzést lehet-e a psychotherapia előfutárának tekinteni — erre válaszol a könyv. Az bizonyos, hogy az ördögűzők — amennyiben erőfeszítéseiknél pontos, szó szerinti jegyzőkönyvet vezettek — úttörő orvosi tettet hajtottak végre anélkül, hogy tudtak volna róla : ők írták az első részletes psychiatriai kórtörténetet, sokszor több száz oldalon. Ilyenfajta jegyzőkönyvekből kiszűrt kórtörténetet már Charcot francia idegorvos és tanítványai is kiadtak, azonban kommentáraikat főként a symptomák leírására korlátozták. A szerző másik nagy érdeme a symptomák leírása és elemzése mellett éppen az, hogy — hála a források részletességének — a betegről elven képet sikerült adnia, néha családjáról, sőt a múltjáról is. Megfigyelte, hogy az ördögűzők és a megszállottak — a „gyógyítók és betegek" — egymást kölcsönösen befolyásolták; hatást gyakorolt a szertartásra a templomot megtöltő nézők igénye és szükséglete, közrejátszottak különböző társadalmi és politikai tényezők. Mindent összegezve, érdekes, izgalmas, tudományos igényű művel ismerkedik meg az olvasó, mely a hazai szakemberek és érdeklődők figyelmét is méltán felkeltheti. Szemkeő Endre Fekete Sándor : Tauffer Vilmos 1851—1934. Budapest, Medicina — Semmelweis Orvostörténeti Múzeum és Könyvtár, 1971. 164 1. Ma már tudjuk, hogy a Tauffer Vilmosról írt nagyobb lélegzetű munka a nem régen elhunyt Fekete Sándor professzornak az utolsó, talán hattyúdalnak is szánt alkotása. A mesterré vált tanítvány dolgozza fel a tanítómester életét, tudományos pályafutásának minden vonatkozását és méltatja szakmai és irodalmi tevékenységét. Tauffernek a szerepét a magyar gynaecologia történetében nem kell különös példákkal és tényekkel megmagyarázni, hiszen a 20. század magyar orvostörténelmének legjelentősebb egyéniségei közé tartozik. Semmelweis és Tauffer — e két név európai csengésű az orvostörténelmi és szakmai körökben, mégis amit Fekete professzor írt a magyar és az európai nőorvoslás fejlődéséről Semmelweistől Taufferig, alapjaiban eltér az e korról írt hasonló munkáktól. Fekete