Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 66-68. (Budapest, 1973)

SZEMLE KÖNYVEKRŐL - Koelbling, H. M.: Luigi Galvani 1732- 1798 (Kapronczay Károly)

oldalas szövegeket használt fel a vizeletvizsgálatra, amelyeket jegyzékszerűén soroltak fel a középkori orvosi vademecumok (zsebkönyvek). Különösen kedvelték a Theophilus (i. sz. VII. századában) „izepi oupcov" c. és az Isaak ben Soleiman (fi, sz. 932-ben) „De urina" címen latinra fordított traktátusai alapján készült salernoi „Reguláé urinarum"-ot. Ennek a szövege már a XII. sz.-ban egymástól különböző változatokban volt forgalomban. Csakhamar lefordították többféle nyelvre, majd ezekből ismét visszafordították latinra, és ebben a formájában az orvosképzésre is visszahatott. Tekintélyére jellemző, hogy a legkülönbözőbb híres ókori orvosokat tüntették fel szerzőjének, így Galenust is. Mindez hozzájárult ahhoz, hogy még az újkor első két századában is hatott az orvosi gyakorlatra. így nem csodálatos, hogy idővel egész szövegcsaládok és törzsek keletkeztek, amelyekben a szakember is csak fáradságosan tud eligazodni. De ez a kutatómunka megéri a fáradságot, mert bepillantást enged a középkori orvos köznapi munkájának vizeletvizsgálattal foglalkozó részébe. Vida Tivadar Koelbing, Huldrych M. : Luigi Galvani 1732-1798. Der Entdecker der Bioelektrizität. Inauguraldissertation zur Erlangung der Doktorwürde der gesamten Heilkunde vorgelegt der Medizinischen Fakultät der Universität Basel. St. Gallen, Sergio Züllig, 1971. 58 p. Az egyetemes tudománytörténet, ezen belül az orvostörténelem nagy felfedezőinek munkásságát feldolgozó műveket gazdagította a most nyomtatásban megjelent, a Baseli Egyetem orvosi karán 1970-ben megvédett, doktori disszertáció. A szerző Luigi Galvani tudományos munkásságát foglalja össze röviden, de annál alaposabb munkát végezve. Koelbing nem tévesztette szem elől az ókori, majd a humanista szerzőknek az idegrendszerről és az idegélettanról alkotott felfogásait és bevezetőjében elemzi ezek leglényegesebb vonatkozásait. így rövid elemzést ad Thomas Willis (1621-1675), Marcello Malpighi (1628-1694), Alfonso Borelli (1608-1679), Johannes Bohn (1640-1718), John Brown (1735-1788), Georg Prochaska (1749-1820) munkásságáról, akik kutatásaikkal ösztönző hatást gyakoroltak Galvanira. A következő fejezetben Koelbing részletesen ismerteti Galvani életét és kitér olyan részletekre is, miszerint eredetileg papnak készült és csak később jutott arra az elhatározásra, hogy orvos lesz. Igaz, Galvani életéről már számos kiadvány látott napvilágot, de Koelbing disszertációjának ez a fejezete terjedelméhez igazodva, mértéktartóan közöl minden lényeges eseményt. Hasonlóan az életút megrajzolásához, vizsgálja azokat a körülményeket és határokat, amelyek Galvanit a kutatómunkára ösztönözték. A továbbiakban Koelbing Galvani kisebb anatómiai és élettani tanulmányait, dolgozatait és könyveit vizsgálja, amelyekben a tudományos és orvosi gondolkodást előre vivő elemek találhatók. Különös figyelmet szentel Galvani állati izomzatra és idegélettanra vonatkozó kísérleteinek, amelyek során Galvani a