Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 66-68. (Budapest, 1973)

Spielmann József: Ave atque vale — Valeriu Bologa professzor emlékezetére

lom középpontjában a professzori szoba. A falakon, polcokon a leggyakrabban forgatott orvostörténeti kézikönyvek, a világ minden részéből jött különlenyomatok gyűjteménye, a maga összeállította 2000 orvosi életrajzi kartoték. Könyvek, folyóiratok az íróasztalán is. Azonkívül csak egy árva fogas, egy besüppedt kanapé s egyik tanítványa készítette bronzszobra. Bologa professzor hellyel kínál, maga is elhelyezkedik íróasztalánál. Előveszi a nevemet viselő iratcsomót, s megkezdődik a szokásos rituálé; „Na, mondjad, Jóska fiam!" Az én táskámból is előkerülnek a feljegyzések. 20 éven keresztül mindig így kezdődött a találkozó. Filmszerűen, s az idő megállíthatatlan folyásában látom magunkat. Bologa professzort: 20 év alatt arcán egyre több ránc jelenik meg, válla megroskad, s magamat: a fiatalkor hetykeségében, majd deresedő hajjal. Egymással szemben ülünk. A munkatársakról, a vásárhelyi tanárokról kérdez. Külön érdeklődik Miskolczy Dezső akadémikusról, kihez meleg barátság fűzi. Könyvet kérek tőle, vagy közös oktatási kérdéseinket tárgyaljuk meg, kongreszszusi részvételünket készítjük elő, az Ő irányításával megvédett doktori értekezésemet vitatjuk. Könyvkéréseimet azonnal maga oldja meg. Ismeri óriási könyvtára minden egyes kötetét, mint apa vér szerinti gyermekeit, nincs szükség helyrajzi katalógusra, fejében hordja azt. Ha nem tud azonnal választ adni az általam felvetett kérdésre, nem rejti véka alá, hogy nem mindentudó. Levélmappájából előre elkészített, apró papírszeletek kerülnek elő, s reszketeg írásával feljegyzi kérésemet. A gyors elintézés érdekében levélnyomója alá teszi. Végül újra a vásárhelyi orvostörténeti oktatásról, a diákok viszonyulásáról kérdez. Változó ismeretek rohamos fejlődésének korában élünk. Világszerte nagy a meg nem értés az orvostörténeti oktatás kötelező jellegét illetően. Szerencsére itthon akad néhány tisztafejű szakember, aki védelmünket vállalja. De az egyszer már kiharcolt jogokat egyre újabb beadványokkal kell megvédeni. Bologa professzor fogalmazza beadványainkat. Nem a szakmai elvakultság adja indítékát, az eljövendő orvosnemzedék felkészültségét félti, az orvostudomány humanista hagyományait védi a tapasztalt nevelő aggodalmával. Levelei kitételeit hívom tanúbizonyságul: „Meggyőződésem, hogy a diák és a fiatal orvos számára a választott szakma fejlődésének története elhatároló fontosságú. A fiatal orvos csak úgy értheti meg tudományágunk mai helyzetét, ha ismeri az évszázados eszmei harcot, mély idevezetett. Az ismeretek szakosodásának mai szükségszerű folyamatát csak jól megalapozott, átfogó orvosi szemlélet ellensúlyozhatja. A kórtan és a biológia mellett az orvostörténelemre vár itt becsületbeli feladat." Nem adatfelsorakoztatást lát az orvostörténelemben. Szembehelyezkedik fiatalabb kollégái túlbuzgóságával. „Én múzeumlátogatásokkal teszem érdekesebbé az orvostörténeti oktatást. Előadásomban bizonyos humoros és bonhomme hangot használok. Munkánk minőségével biztosítsuk, vívjuk ki az orvostörténeti oktatás méltóságát." „A ma orvosi oktatásának kifejezetten szakmai, technikai jellege mellett — írja máskor — az orvostörténelem az egyedüli erecske, mely a szó hagyományos értelmében félfogott — humanista forrásból fakad."