Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 64-65. (Budapest, 1972)
TANULMÁNYOK - Vida Mária: A Ráday könyvtár orvostörténeti jelentősége a XVIII. században
Zadi szerzőtől valók — igazán korszakalkotónak az új orvosi iskola szellemét látja, hiszen az eddigi enciklopédikus, mindent átfogó polihisztorság helyét az egyes szaktudományok, a fizika, a kémia és az orvostudomány önállósulása jellemzi; sőt az utóbbi a filozófiától is teljesen különválik. Továbbá e szakgyűjtemény azért is értékes az orvostörténelem számára, mert a reneszánszt megelőző korokból, az ókorból és a középkorból az orvosi irodalom legjelesebb alkotásait is tartalmazza, 1 '' 2 így pl. az ókori orvosi szerzők, Galénosz és Hippokratész gyűjteményes munkáját (Medicae artis principes post Hippoeratem et Galenum. Vol. 1—2. 1567.), :i:î amely az egész középkoron keresztül a skolasztika alapvető kézikönyve; a középkori orvostudomány egy-két rendszerező alapművét: az arab orvosi iskola legjelesebb alakjának, Avicennának Kánonját, amely az arab világban máig a legjelentősebb orvosi mű, továbbá követője, Averroész, ill. Ali Abbasz orvostudományi művét. A keresztény orvostudomány köréből érdemes megemlíteni a salernói iskola történetében fontos szerepet játszó Constantinus Africanus tanításait (Opera omnia. 1539), ez a későbbiekben az említett iskola oktatási alapját képviselte; valamint az aranycsinálással foglalkozók közül a XIII. században élt neves alkimista, Arnoldus Villanovanus összes műveit (Basel, 1585). (Az utóbbi szerző azért is jelentős, mert orvosi, alkímiai és asztrológiai vonatkozásban egyaránt rendkívül termékeny író volt.) Ide tartozik az itáliai korareneszánsz jelentős orvosának, a XIII—XIV. században élt G. M. Savonarólának — Girolamo Savonarola nagyapjának — balneológiai (De balneis et thermis naturalibus, omnibus Italiae, sique totius orbis. Velence, 1552) és egy orvosi (Practica major, Velence, 1547) munkája. A reneszánsz szellemiség — mind az orvostudomány, mind a gyógyszerészet fejlődésében — ugrásszerű változásokat hozott. Andreas Vesalius már említett anatómiai munkájával megcáfolhatatlanul bebizonyította Galénosz anatómiájának tarthatatlanságát, hogy az nem emberi anatómia, hanem állati. Az anatómia jelentőségét bizonyítja, hogy elődje Benedetti de Legnano (Benedictus) műve (Anatomica. 1539), amely Vesaliusig az egyik legjelentősebb bonctani munka és Thomas Bartholini (Bartholinus, Berthelson) a dán anatómus és polihisztor család egyik tagjának kultúrtörténeti értékű könyve (Anatómia ex observationibus. 1686) is megtalálható a gyűjteményben. Vesaliuson kívül Paracelsus — teljes nevén Philippus Aureolus Paracelsus Theophratus Bombastus von Hohenheim — neve fémjelzi az új kort, akinek fő célja már nem az aranykészítés, hanem a gyógyszerek felfedezése és gyártása; ő a jatrokémia atyja. (Opera omnia medicochemico-chirurgico. Genf, 1658.) Kettőjükön kívül a XVI. század orvosi irodalmát jelenti még Eustacchi (Eustachius) Bartolommeus — Vesalius ellenfele, tévedéseinek korrigálója és a róla elnevezett „tuba Eustacchi" felfedezője — töredékes, mégis jeles munkája (Anatómia. 1646) és Gabriele Falloppia (Falloppios, Fallopius, Gábriellé) — Vesalius tanítványa, utódja a padovai egyetemen — összes művei (Omnia quae extant opera. Velence, 1584). Nevét ma is a méhkürt 32 R-csl. 226, es. A Ráday-család könyvtárának katalógusai. A szakirodalom értékelése Ráday Gedeon halála után, egy 1800 körüli katalógus alapján készült. 33 A következőkben megkülönböztető szándékkal a Ráday könyvtárban meglevő kiadásokat zárójelbe tesszük.
