Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 62-63. (Budapest, 1971)

FOLYÓIRATOKBÓL - Josef Spielmann—Arnold Huttmann: Bedeutende Naturwissenschaftler aus Siebenbürgen. Die Grünenthal-Waage (Vida Tivadar)

lóknak, így a költők róluk vonták le véleményüket. Kolbuszewski által összegyűjtött versek jó képet adnak a 17. századi orvostudományról és orvosokról. Valóban e versekben semmi sértőt nem találunk, csak humort. Kolbuszewski Ignacy Krasicki már klasszikusnak számító mondatával zárja cikkét: „Talán néha a nevetés és a humor is előbbre viszi a tudományt!...". A szerző igyekezett teljes képet adni a ] 7. századi lengyel költészet legjavából és az idézett versekkel kapcsolatban rámutat az orvostörténeti vonatkozásokra is. A tanulmány sok új adatot nyújt át az olvasónak a lengyel orvostörténelemről az irodalomtörténet tükrében. Kapronczay Károly Joseph Spielmann—

Arnold Huttmann: Bedeutende Naturwissenschaftler aus Siebenbürgen — Drei Kurzporträts. Die Grünenthal-Waage, 4, 1969, Bd. 8. A két ismert nevű orvostörténész három erdélyi szász orvost mutat be, akiknek életében az a közös vonás, hogy maradandót alkottak a nem orvosi jellegű természettudományok területén. Az első közülük Christian Gottlieb Baumgarten (1765—1843), aki az alsólausitzi Luckau szülöttje. Drezdában és Lipcsében végezte egyetemi tanulmányait, amelyeket orvosi és bölcseleti doktorátussal fejezett be. Már akkoriban a botanika volt kedves kutató területe. 1793-ban Erdélybe is avégett jött, hogy a flórát tanulmányozhassa. Segesvárott lett városi orvos, de 1807-ben lemondott hivataláról, hogy teljesen növénytani kutatásainak szentelhesse magát. Anyagi okokból ugyan 1829 és 1841 között ismét folytatta orvosi gyakorlatát, de életműve az 1167 oldalnyi terjedelmű „Enumeratio Stirpium in Magno Transsilvaniae Principatu" lett, amely 1816ban jelent meg Bécsben. Ez az erdélyi flóra első teljes leírása. Utolsó kötete, amely a kriptogám növényekkel foglalkozik, halála után, 1846-ban jelent meg Michael Fuss kiadásában Nagyszebenben. Könyvében jó néhány növényt elsőként ír le, s ezek részben ma is az ő nevét viselik. A Medgyesen született Paul Traugott Meissner (1778—1864) eleinte szintén orvostudományt tanult Bécsben, de csakhamar áttért a vegyészeire és gyógyszerészetre. Budán szerzett gyógyszerészmesteri oklevele birtokában 1804 és 1811 között a brassói „Fehér templomhoz" címzett gyógyszertárat vezette. Aztán Bécsbe költözött, ahol tanárrá nevezték ki a Politechnikai Intézetben (a későbbi Műszaki Főiskolán). Számos vegyészeti, fizikai és műszaki könyv szerzője; találmányai közül a vasúti kocsik fűtésének megoldása volt a legsikeresebb. Ezt az ő megoldása alapján rendszeresítette 1852 és 1854 között az Osztrák Vasútigazgatóság, majd később a többi európai ország vasúttársasága. Hermann Oberth nevét ma úgy ismerik, mint a rakétatechnika egyik jelentős úttörőjét. Ő is Erdélyben látta meg a napvilágot: Nagyszebenben született 1894-ben, egy ottani orvosi családban. Apja kívánságára előbb ő is a medicinára iratkozott be, az első világháború idején már dolgozott is a segesvári kórházban. 1918 után beiratkozott a kolozsvári egyetemre, ahol matematika-fizika szakot hallgatott. 1937-ig gimnáziumi tanár Medgyesen és Segesvárott, aztán családjával együtt áttelepült Németországba. Ott — mint ismeretes — együtt dolgozott az akkor még fiatal éveiben járó Werner von Braunnal. A második világháború után egy ideig Olaszországban élt, majd az Egyesült Államokban. Első, 1923-ban megjelent műve: „Die Rakete zu den Planetenräumen" az űrkutatás műszaki előfeltételeivel foglakozott. Ugyanígy az 1929-ben Münchenben és Berlinben az Oldenbourg-kiadónál megjelent értekezése: „Wege zur Raumschiffahrt". Ezekben számos olyan ötlettel és felfogással találkozunk, ame-