Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 62-63. (Budapest, 1971)
SZEMLE — KÖNYVEKRŐL - Magyarországi boszorkányperek 1529—1768. Közread. Schram Ferenc (Katona Imre—Vida Mária)
Magyarországi boszorkányperek 1529—1768. Közread. Schräm Ferenc. 1—2. köt. Budapest, Akadémiai, 1970. 779 1.* A művelődéstörténet jó idő óta tartó általános problémája a boszorkányperek feldolgozása és gyűjteményes formában a többirányú kutatás szolgálatába való állítása. Schram Ferenc több mint négy évi gyűjtés eredményét, 466 per anyagát adja az olvasó kezébe. Könyvével egyben célja Komáromy 60 évvel korábbi gyűjteményének kiegészítése. Az anyag gyűjtésénél időrendileg két határt vesz figyelembe: a középkor írásos emlékeinek számbavételétől eltekintve csak a késő feudális kor anyagát veszi számba, első forrása az 1529. évre datálódik ; a zárókő pedig a boszorkányperek klasszikus korszakának tényleges vége, az 1769-es év, Mária Terézia ugyanis ekkor bocsájtja ki boszorkánypereket betiltó rendeletét. A boszorkány fogalma már az ókorban, a görögök és a rómaiak idején sem ismeretlen, tudjuk, hogy a görög mitológiában Hekate, az éj istennője egyszersmind megszemélyesíti a boszorkányok istennőjét is. Később a középkori szemlélet szerint a boszorkányok valóban léteznek és működnek, intuitióval és ügyességgel felruházott, a titokzatosság és természetfelettiség varázsával körülvett személyek, akiknek „népszerűsége" szinte konkurrenciát jelent az egyház számára. Hivatalos üldöztetésüket Európa-szerte Sprenger domonkosrendi szerzetesnek és németországi inkvizitornak 1487-ben megjelent „Maleus maleficarum" c. hírhedt könyve indítja el, amelyben bebizonyítja a boszorkányok valódi létezését és ördöggel való állandó cimboraságát ; ezzel mintegy szentesítve ezt az évszázadokon át tartó az egész keresztény világra kiterjedő és tömeghisztériává váló folyamatot, amely ezer és ezer ártatlan áldozatot követel magának. E kétkötetes peranyag egyben azt is igazolja, hogy az európai, csaknem minden esetben halálos ítélettel végződő boszorkányperekkel (főként Észak-Olaszország, Dél-Franciaország, Észak-Spanyolország, Németország és Németalföld területén) egyidejűleg lezajlott magyarországi perek sokkal enyhébb lefolyásúak, kevés esetben hoznak halálos ítéletet és azokkal ellentétben igen sok a felmentés. Gyakori, hogy „erga reversalem" bocsájtanak valakit szabadon, azaz a vádlott nyilatkozatot ad, hogy felhagy eddigi tevékenységével és megjobbítja magát, ha pedig ígérete ellenére mégis elkövetne boszorkányságot, mint visszaeső bűnös minden eljárás nélkül kivégezhető. Hazánkban a boszorkányság nem kivételes bűncselekmény, nem is tartozik különleges bíróság elé, tehát a fellebezési eljárás is a főbenjáró bűncselekményhez hasonló. Megfigyelhető továbbá az a tény is, hogy a külföldi boszorkányperek vádlottjai gyakran bizonyulnak psychopatáknak, hysteriásoknak vagy elmebetegeknek, addig általában ez a magyarországi vádlottaknál — a jegyzőkönyvek tanúsága szerint — néhány esettől eltekintve, * Kisebb gyűjtésektől eltekintve Komáromy Andor 19]0-ben publikálta először, s azóta követőre nem találva, a magyarországi boszorkányperek anyagát. A mostani kétkötetes mű, a téma jelentősége miatt két ismertetést közlünk. így mód nyílik a mű egészének bemutatása mellett külön kiemelni az orvostörténeti vonatkozásokat. (A szerk.)
