Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 62-63. (Budapest, 1971)

ADATTÁR - Kapronczay Károly: Regéczy Nagy Imre (1854—1891) levelei a boszniai okkupáció idejéből

Nagy ezrede tulajdonképpen végleg itt maradt, és maga Regéczy a tábori kórházba került mint segédorvos, majd a leszerelések megkezdésével már önállóan vezette az egyik kórházi részleget. Az unalmasnak tűnő napjait itt is hasznosan igyekezett kihasználni, sokat írt és járta a vidéket. 1879. március 12-én Ham Sibosicára vezényelték állomásorvosnak, ugyanis a megszálló hadsereggel és a helybeli török lakossággal a főparancsnokság hadi utat építtetett. Itt maradt leszereléséig, 1879. június 19-ig. A kitűnő írókészséggel rendelkező Regéczy Nagy apjához, majd annak halála után húgához — Regéczy Nagy Jolánhoz — írt leveleiben beszámolt az okkupációs hadjárat majdnem minden jelentős eseményéről, s e levelekben nemcsak ütközetekről és a katonaságról van szó, hanem érdekes néprajzi és orvosi megfigyelésekről is. Regéczy leveleinek talán legértékesebb részét az osztrák-magyar hadsereg orvosi és tábori-egészségügyi szolgálatáról írt megjegyzések képezik. Jó megjelenítő erővel nemcsak a tiszti kar mindennapos életét ábrázolja, hanem megértéssel, igazi humanistaként fordul és beszél a helybeli lakosságról. Kényszerű helyzetében sem feledkezett meg és mindig lehetőséget teremtett tudományos munkásságának valamilyen formában történő folytatásáról. A tábori viszonyok között is képezte magát, és húgához írt leveleiben több esetben találkozunk olyan kérésekkel, amiben szakkönyveket kért könyvtárából. Főleg a szemészet érdekelte, és úgy képzelte, hogy leszerelése után megpályázza az egyetem egyik megüresedett szemészeti tanársegédi állását. Úgy érezte, hogy a hadseregben eltöltött ideje — bár maga is többször hangoztatta, hogy szakmai szempontokból sok tapasztalatot gyűjtött — felesleges időtöltés és tudományos munkájának hátrányára válik. Még innen is küldött az Orvosi Hetilap számára egy érdekes esetről írt kisebb közleményt. Regéczy Nagy leszerelése után ismét az élettani intézetbe ment vissza dolgozni és csakhamar első asszisztens lett Jendrassik mellett. Ebben a minőségben dolgozott 1884-ig, de közben 1880-ban az élettan eszköz- és módszertan magántanárává habilitálták. Már ekkor is a biofizikai kérdésekkel és a vérátömlesztés lehetőségeivel foglalkozott, és tudományos munkásságának elismeréseként egyetemi rendkívüli magántanárnak nevezték ki Jendrassik mellé mint segédprofesszort. Lelkiismeretes oktatói és tudományos munkássága közismert volt, amikor 1891-ben, Tanhoffer után az Állatorvosi Akadémia élettani tanszékére nevezték ki professzornak. Még ebben az évben agyvelőbajban — Bécsben, egy szállodai szobában — elhunyt. Az évek múltával emléke is elhomályosodott, tanítványain és barátain kívül csupán az egyetemi évkönyv emlékezett meg róla, és ennek tulajdonítható, hogy a Magyar Életrajzi Lexikon is tévesen jelöli meg halálának helyét. 1969-ben szerezte meg a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum és Könyvtár Regéczy Nagy Imre 31 levelét a család leszármazottaitól. Feldolgozásuk során magunk számára is meglepetésként hatottak az érdekes tartalmú, jó stílussal megírt levelek, s írójuknak közelebbi megismerése. A levelek orvostörténeti vonatkozású részleteinek közzétételével, úgy érezzük, hogy orvostörténelmünk számára értékes adatokat hozunk nyilvánosságra, s maga Regéczy Nagy Imre isméké arra, hogy alakját kiemeljük a feledésből.