Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 60-61. (Budapest, 1971)

FOLYÓIRATOKBÓL - William Gooddy: Admiral Lord Nelson's Neurological Illnesses (R. Harkó Viola)

meghonosították e készítmények hasz­nálatát. Összegezve az elmondottakat: a viaszból készült anatómiai készítmé­nyeknek régen fontos szerep jutott az orvosképzésben. Ma már helyettesít­hetők színes felvételekkel, emberi test­ből vett tartósított preparátumokkal, és elég hulla áll rendelkezésre. Ma már elenyésző mennyiségben állítanak elő viaszmodelleket, és ezek nem annyira didaktikai, mint múzeumi és kiállítási célokat szolgálnak. A régi készítmé­nyeknek történeti jelentősége van. R. Harkó Viola William Gooddy : Admiral Lord Nel­son's Neurological Illnesses. — Pro­ceedings of the Royal Society of Medi­cine Section of the History of Medi­cine. Vol. 63, 1970, 299-306 p. Tizenhárom éves korában lépett tengerészeti szolgálatba, 1771-ben. Ti­zennégy éves korában északi sarki ex­pedíción vett részt a Carcass fedélze­tén. Ekkor csaknem végzetes baleset érte, egy sarki medve elejtésekor fegy­vere csütörtököt mondott; társai men­tették meg. Következő útja Kelet­Indiába vezetett, itt egy titokzatos be­tegség támadta meg: erősen lefogyott, hazaküldték. Felépülése után több hajón teljesített szolgálatot; húszéves korában már egy 28 ágyús, 200 fős személyzetű hajó kapitánya. Ekkor jelentkeznek nála újabb be­tegségre utaló tünetek: mellkasi, majd végtagfájdalmak kínozták, különösen a bal karjára panaszkodott, csaknem teljesen érzéketlenné vált. Később is alig bírja bal karját és lábát használni. Betegségét (polyneuropathia) valószí­nűleg tífuszos láz okozta. 1781 októberében már teljesen egész­séges, de a hajón való egészségtelen táplálkozás miatt skorbutot kapott a következő évben; ebből kigyógyult. 1794-ben 36 éves, ekkor kezd látása romlani, különösen a jobb szemén. Ő ezt baleset következményének tu­lajdonítja (fején és mellén kő- és szi­lánkdarabok megsebesítették), de or­vosi vélemény szerint panaszait inkább retinaleválás okozta. 1797-ben lövési sérülés miatt jobb karját amputálták. A műtét után 48 órával már levelet írt bal kézzel. To­vábbi ápolásra hazatér; gyakran van­nak erős fájdalmai a csonkon; fantom­érzéssel küszködik, minden este ópiu­mot kell bevennie. Valószínűleg lekö­tötték véletlenül az amputációnál a kari főidegeket. Kezelését Londonban foly­tatták, a csonk 4 hónap alatt gyógyult be. 1797. december 13-án szolgálatra jelentkezett. 1798. augusztus 1-én francia hajók­kal vívott ütközetben fejsebet kapott, csontig hatoló volt a sérülése, utána lázas lett, köhögés, fejfájás voltak a döntő tünetek. Legjobban aggasztotta látásának esetleges elvesztése. Legismertebb és végzetessé vált se­besülése 1805. október 21-én történt, a trafalgari csatában. Bal váll-lövést kapott, ezt komplikálta többszörös bordatörés, tüdő- és gerincvelősérülés. A lövedék a szervezetében maradt. A szemtanú: Dr. William Beatty sze­rint, aki haláláig vele maradt, Nelson sebesülése után nehezen légzett, ge­rincoszlopi fájdalmakról panaszkodott; teljes paraplegia fejlődött ki nála. A tüdővérzés miatt légszomj, sápadt­ság, alig észrevehető pulzus, csillapít­hatatlan szomjúság voltak a fő tünetek. Szinte elviselhetetlen fájdalmai voltak. Nelson tudta, hogy sérülése ezúttal halálos. Utolsó szavai ezek voltak: „Köszönöm Istennek, megtettem kö-

Next

/
Oldalképek
Tartalom