Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 60-61. (Budapest, 1971)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK — ELŐADÁSOK - Borsos Béla: Korai magyar fürdőkúra-poharak

legszebb gyöngyszemeit termő kései szerelmi idillje is éppen Marienbadhoz fűzött. A XVIII. század végefelé divatossá váló európai gyógyhelyek legnagyobb része Csehországnak és Ausztriának azokon a hegyvidékein volt, amelyeknek nagy kiterjedésű bükkerdői az üveggyártás fő nyersanyagát, a hamuzsírt és a huták kemencéit tápláló tűzifát szolgáltatták. A csehországi Karlsbad, Marienbad, Franzensbad vagy a felső-magyarországi Bártfa, Pöstyén, Teplic környékén ez időben nagy üveghuták működtek. Ennek az adottságnak és a biedermeier ember emléktárgyak megszerzésére és megőrzésére, személyének megörökítésére irányuló romantikus igényének következményeként az üvegcsűrök nagy mennyiségben termelték a hozzájuk közel eső fürdőhelyek látogatói számára a kúra- és emlékpoharakat. A poharak ez időben már ritkán kapták többé-kevésbé díszes és komplikált, köszörült díszüket a hutában. Ez a kor már a lassan manufaktúrából gyárrá fejlődő huták üvegfúvó munkásának és a mesteremberként vagy „művészként" dolgozó üvegköszörülő személye különválásának ideje. A huta — mindinkább gyár — ezután már csak az üvegköszörülő, csiszoló műves mesterkedése számára készít nagy mennyiségben nyers, félkész, vastag falú üvegedényeket. Az igazi „művész", aki a tárgynak jellegét, értékét megszabó csiszolt köszörült díszt készíti, távol a hutáktól városi műhelyében dolgozik, műve ennek a környezetnek ízlését, hatásait és igényeit tükrözi. így történt, hogy a divatos fürdőhelyeken is egész üvegköszörülő és vésnökiskolák virágzottak fel, melyeknek mesterei a közeli hutákból szállított üvegtárgyakat, elsősorban kúra- és emlékpoharakat köszörült, vésett dísszel, vedutákkal (városlátképekkel), épületábrázolásokkal, jelenetekkel, gyakran évszámokkal és szinte kivétel nélkül feliratokkal látták el. Elég itt a híres karlsbadi vésnökiskolára utalnunk, amelynek tagjai között a kor legkiválóbb mestereit találjuk meg. A fürdőkúra-poharakon található feliratok, évszámok, amelyek pontos hely és idő szerinti lokalizálást tesznek lehetővé, a tárgyakat a kutató számára az üvegművesség általános története szempontjából is különösen jelentőssé teszik. Az üvegtárgyakon ugyanis hazánkban és külföldön egyaránt szinte kivétel nélkülhiányoznak azok a gyártási helyjelek, mesterjelek, amelyek a kerámika más ágaiban alapvetően megkönnyítik, sőt szinte egyedül teszik lehetővé az anyag rend szerezését, a stílusfejlődés vonalának biztos megrajzolását. Elvétve mutat csak irányt az útvesztőben egy-egy üvegtárgy gazdag ötvösművű foglalatán fellelhető ötvösjel, felirat. Még kevésbé hagyatkozhatunk a műtárgyak anyagának kémiai mikroanalíziseire. A gyártási nyersanyagok egy részét ugyanis a huták gyakran messzeföldről hozatták, az összetétel ennek megfelelően időszakonként erős változásokat mutat. A mikroanalízis egyébként is nagy nehézségekkel jár, különösen azért, mert a műtárgy sértetlenségét természetesen mindig meg kell őriznünk. Mindezeket összegezve igen fontos és más módon nem pótolható következtetésekre juthatunk tehát abból, hogy a fürdőkúra-poharak, amelyek köszörült díszüket majdnem kivétel nélkül helyben nyerték, általában a közelben működő huták valamelyikéből kerültek ki. Következtetéseinket ezután — kellő óvatossággal — a kúrapoharak csoportján kívül, távolabbi területekre is kiterjeszthetjük. A történeti Magyarország területe gyógyvizekben hasonlóan gazdag, mint Csehország vagy Ausztria. Az arisztokrácia tagjainak XVI. és XVII. századi