Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 60-61. (Budapest, 1971)
KISEBB KÖZLEMÉNYEK — ELŐADÁSOK - Vanyó Tihamér: Orvostörténeti vonatkozások a vatikáni levéltárból
Ezután levelét illő tiszteletadással befejezi, keltezi és aláírja. Majd minden megszólítás nélkül tovább folytatja vádaskodásait. A püspök megfosztja a káplánságtól, háromszor a püspöki szentszék előtti vizsgára vonszolja, kutyát uszít rá, hogy széttépje talárját, ismételten kiabálva, kimondhatatlanul sértegetve: Fogd meg a kétségbeesett parasztot! Majd tőle kiválasztható kolostorba küldi nyolcnapos lelkigyakorlatra. Onnan a gvárdián kedvező bizonyítványával tért vissza, s ez még dühösebbé tette a püspököt. „És mivel mindenki előtt ismeretes volt jóságom, szentségem, mindenben való okosságom, mindenkiénél nagyobb bölcsességem, közbenjártak értem a kanonokok, közbenjártak az összes plébánosok, közbenjártak az uradalmi és kormányzati tisztviselők." Ez még jobban fölingerelte a püspököt, és megvonta tőle a gyóntatási joghatóságot, s eltiltotta a misézéstől. Mindig hazug, hamis vádak alapján. Megfosztotta minden kenyértől, végső ínségre juttatva, sőt koldus szegénységre a maga és 200 atyafia s az egész egyházi rend szégyenére. Azt mondta: „Ha közelebb lehetséges lenne, gályarabságra küldene vagy kényszermunkára, hogy ebként pusztuljak el, hogy elnyeljenek a veszélyek, hogy elvigyenek az ördögök." Mindennek az a fó'oka, hogy a püspök ki akarta tőle csikarni szülei szőlejét, de ő ellenállt. ,,Ha 17 éven át írnám a fáradalmakat, fájdalmakat, jogtalanságokat, akkor sem készülnék el velük." Mivel érdemei tisztségekkel és anyagi javakkal megjutalmazhatatlanok, arra kéri a nunciust, eszközöljön ki neki Őfelségénél süveges apátságot évente legalább 4000 forintos javadalmazással, lelkipásztorkodásával a hazának tett kiváló szolgálataiért, mert ezt véres verítékkel kiérdemelte. Továbbá eszközölje ki atyai birtoka mentesítését mindennemű vámtól, adózástól. Sohasem fordult a Szentszékhez, sem a nunciusokhoz. Egyszer írt hasonló dolgokról Albani Sándor bíborosnak 12 , de a püspök elfogta levelét, s azóta még jobban üldözi. A nuncius latin nyelvű válaszának másolata a sorozat 191. k.-nek 3G0r oldalán olvasható, 1780. aug. 18-i keltezéssel. Ebben közli, hogy Jancsikich sorai csak aug. 12-én jutottak hozzá. Örül, hogy oly hűen szolgált apostoli hivatásában. Jóindulattal van iránta, és szívesen kedvezne neki. De aligha hiszi, hogy Őfelségénél a kért címet és járadékot ki tudná eszközölni. Viszont szívesen ajánlja püspöke jóindulatába, vagy kér tőle valamit számára. Jancsikich második levele a nunciushoz. Diakovár, 1780. aug. 28. A nyolc napon belül megkapott válasz végtelen örömmel töltötte el. Nehezen hiszi, hogy a nunciusnak püspökéhez írandó sorai eredményt hoznának, de adná Isten. Püspöke legfőbb óhaja, hogy ő Őfelségéhez vagy a nunciushoz vagy a Szentszékhez forduljon, s akkor ott — a legocsmányabb vádakkal befeketítve — elérje, hogy lefokozva a világi hatóságnak átadhassa, s gályarabságra vagy közmunkára ítéljék. Barátok és pénz nélkül sem címekhez, sem járadékokhoz nem lehet hozzájutni. Kérdezi, ő írja-e meg Őfelségéhez a kérvényt a javadalom elnyeréséért, s majd a nuncius ajánlásával odajuttatja? Jelen sorai írása közben azt a hírt kapta: a püspök a szeptemberi úriszéken családi házukat el akarja árvereztetni, hogy így hozzájuthasson szőlőjükhöz, amelyről ő nem akart lemondani. Róla a püspök élő tanúk előtt ezt mondta: „A legsötétebb börtönbe 12 Alessandro Albani a Habsburg-birodalom szentszéki követe és bíboros-protektora. Ritzler— Sefrin i. m. V. 34. Patavii 1952.
