Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 60-61. (Budapest, 1971)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK — ELŐADÁSOK - Kaiser, Wolfram—Piechocki, Werner: Az eperjesi Raymann-orvoscsalád és hallei vonatkozásai (német nyelven) 2O7

mányait az említett akadémia kiadványának, a? „Acta physico-medica"-nak, és baráti levelezést folytatott S. J. Baumgartennel (1706—1757). Baumgartenre bízta fiának, Raymann Sámuelnek a nevelését. A fiatal Raymann 1733 őszén érkezett Haliéba, és bár a medicinára iratkozott be, eleinte kizárólag mecénásának bölcseleti előadásaira járt, továbbá Wigand és Berth tárgyaira. 1738-ban szerezte meg a doktorátust „Disputatio qua quaedam opiniones de venaesectione expeduntur" c. értekezésével. Sajnos, utána csak egész rövid eperjesi tevékenységre maradt ideje, mert 1740-ben meghalt. Az id. Raymann nevével újra találkozunk a fent említett Acta 1740es évfolyamaiban. Amikor 1749-ben beküldte „De uteri ascite in gravidis minus, ac extra impreaegnationem noxio" c. tanulmányát, már két éve hallei orvostanhallgató volt a harmadik Rayman : János Ádám. 1750-ben állt vitát az orvostudori fokozatért. Úgy látszik, mindjárt utána huzatért, és már 1752-ben meghalt. Az id, Raymann János Ádám még ezután is sokáig működött, és végül 1770ben — Szinnyei József, Magyar írók élete, XI. köt. 626. szerint ápr. 23-án — mondott búcsút életpályájának, amelynek utolsó két évében nagyfokú agyérelmeszesedés tünetei mutatkoztak rajta. A Raymann-család érdekes példája annak a sokoldalú tudományos kapcsolatnak, amely a XVIII. században Magyarország és Halle között szövődött. 15 Orvostörténeti Közlemények 60—61.