Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 60-61. (Budapest, 1971)

TANULMÁNYOK - Ormos Pál: Hódmezővásárhely egészségügyi fejlődése

GENERSICH ANTAL ÉS AZ EGÉSZSÉGÜGYI VISZONYOK AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚ IDEJÉN Abban a régi épületben, amelynek nagyobb részében egy rostagyár is volt, tökéletes orvosi munkát már nem lehetett végezni. A város vezetősége is belátta, hogy a kórház kicsiny és elavult. Új kórházra volt szükség. A kórházépítés sürgetését elsősorban dr. Imre József és munkatársai szorgalmazták. A város vezetőségének maradi gondolkozású tagjait is sikerült megnyerni a kórházépítés gondolatának. Ebben nagy része volt a már 1898 óta működő szemkórház kitűnő eredményének. Az építés gondolata mind jobban érlelődött, 1004-ben a tervet is elkészítették, és elhatározták, hogy 1905-ben megindul az építkezés. Ekkor a kórház orvosa, dr. Bakay Lajos váratlanul meghalt. A város közönsége megdöbbent: mi lesz a kórházzal? De helyébe csakhamar új orvos került, ifj. dr. Genersich Antal, a kiváló kórboncnok egyetemi tanár fia, a fiatal, lelkes, nagy műveltségű, széles látókörű, kiváló sebész, igazi humanista gondolkozású, világlátott ember. A 40 ágyas kórház, amit átvett, s amelyben működését megkezdte, a város központjától 3 km-re volt, 1 km földes kocsiút vezetett hozzá, amely sáros időben alig volt megközelíthető. Hatalmas, vastag falú, régi uradalmi épület volt, amelyben minden tárgyról lerítt a szegénység, az elhagyatottság. 25 évvel később a kórház 19i)5 — 1930-i Évkönyvében az ottani és akkori sebészeti tevékenységekről megemlékezve a következőket írja: ,,A műtő egy délnek fekvő, nyáron elviselhetetlenül meleg, 5x5 méteres fehérre meszelt helyiség volt, vízvezeték nélkül, bár villanyvilágítással ellátva. A mosdásra egy fenyőfa asztalra szerelt tízliteres, csappal ellátott üvegtartályos mosdót használtunk. A padló közepén a műtőasztal alatt egy 10 cm átmérőjű nyílás egy néhány méteres egyenes bádogcsövön át vezette le a műtőben elhasznált szennyvizet az alatta levő pincébe egy, a cső alá állított fadézsába, amelyet időnként kihordták. Ugyanezen szenny vízvezető nyíláson és csövön át jött fel gyakran a pince dohos levegője a műtőbe s a szennyvízdézsa kiürítése körüli hanyagságot nem ritkán a túlfolyt és rothadó véres genny okozta bűzből állapíthattam meg a műtőben." Ehhez hasonló volt a felszerelés is : ,,A betegek rozoga, feketére festett vaságyon feküdtek szalmazsákon s előfordult, hogy később az ilyen viszonyok mellett is túlzsúfolt kórházban néhanapokon át ágy- és testi fehérnemű nélkül meztelenül feküdt egyik-másik beteg az avult vékony kórházi pokróccal letakarva." . . . „különálló épületben volt a konyha és ennek előterébe nyílt egy kis elkülönítő cella és a négy elmebetegcellához vezető folyosó. Ezek a cellák három ujjnyi vastag tölgyfa ajtókkal elzárt 2 x 3 méteres helyiségek voltak, minden bútor nélkül és az elmebetegek kényelmét egyedül a padlóra szórt alomszalma szolgálta. A szoba világítását egy a mennyezet alatt levő erős drótrácsos kb. 50 cm magas és 1 méter széles ablak szolgáltatta s a szemközti falon közvetlen a hatalmas kovácsolt vaszárakkal ellátott ajtók felett egy a közös folyosóra néző ugyanolyan méretű erős vasráccsal ellátott falrés. Ezen kívül minden cella ajtaján volt egy 20x20 cm méretű lyuk, amelyen keresztül a betegnek az ételt adta be az ápoló. Ma is élénken áll előttem a kép, amidőn állásom elfoglalásakor a város részéről az akkori pénzügyi tanácsnok leltár mellett átadta nekem az igazgatandó közegészségügyi intézményt s ebbe a siralmas helyiségbe lépvén, az ablak melletti első cella falából egy izmos szőrös meztelen láb nyúlt ki s majdnem elérte