Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 60-61. (Budapest, 1971)

TANULMÁNYOK - Ormos Pál: Hódmezővásárhely egészségügyi fejlődése

gyaik tömeges idevándorlása ellen. 1717-ben már 600 ház volt a városban. Az így megszaporodott lakosság között persze gyakran pusztított a szárazság, árvíz miatt létrejött ínség és járvány. Pestis 1709-ben, 1732-ben, 1738—39-ben sok áldozatot szedett. Később 1831-ben sokan haltak meg kolerában. „Bélbetegség"nek jelzett járvány miatt 1837-ben 191 ember halt meg. A betegségek ragályosságát azonban az 183l-es koleráig nem hitték el, és ellene megfelelő módon nem is védekeztek. Babona, kuruzslás, esetleg népi gyógyszeres kezelés volt minden védekező és gyógyító eljárásuk. Bár a megye 1798-ban sürgette a himlő elleni beoltást, csak 1802-ben oltottak, amikor is a város 25 Ft-ot adott Werner András megyei sebésznek egyévi oltási munkájáért. Az oltás általánossá bizonyosan nem vált, mert a himlő azután is rendszeresen, időnként tömegesen szedte az áldozatát, különösen a gyermekek körében. Olykor a himlő két-három éven át is dühöngött. Miatta a ref. egyház anyakönyve szerint 1781-ben 214, 1784-ben 326, 1789-ben 181, 181 l-ben 640, 1822-ben 494, 1832-ben 739 gyermek pusztult el. Általában rendkívül nagy volt a gyermekhalandóság. A halottaknak több mint fele a gyermekek közül került ki. A városban orvos a XIX. századig egyáltalán nem volt. Egy-egy vándor-orvos a XVIII. században megjelent a városban, de csakhamar továbbállt, mert igénybe nem vették, megélni nem tudott. Gyógyítással bábák és javasasszonyok foglalkoztak. Kenéssel, fürösztéssel, esetleg belső szerekkel kísérleteztek, sőt disznóvagy „boszorkány-ganéjból" is készítettek fürdőt, az utóbbit „boszorkányság" ellen. 1724-ben lakott a városban egy német „borbély", aki kutyamarásokat, „boszorkányságot" és egyéb betegségeket gyógyított. A XVIII. században egyes betegek gyógyfürdőre is jártak (Várad, Balaton). Baromorvost inkább tartottak, akit azután emberi gyógyításra is igénybe vettek. Boros János baromorvos 1744ben kérte adójának elengedését, mert két lova megdöglött. A város eleget tett kérésének, de csak azzal a kikötéssel, hogy „ha a város népe vagy barma közül orvosol, elégedjen meg annyival, amennyit adnak". 1775-ben a helytartótanács rendelete következtében Kis János sebész letelepedett a városban. Ehhez később a megye sebésze is csatlakozott, Krenaiser János, aki a város irataiban „német borbély" jelzéssel szerepel. Később két „magyar borbély" is lakott a városban, akik közül az egyik, Váry József, 1797-ben szerepel a városi jegyzőkönyvben. A másik doktort, Szekér Jánost, 179!)-ben alkalmazta a város. Ebben az időben Wurm Ferenc vármegyei chirurgus is szerepelt a városban „Vorum fercser" néven. Doktor Szekér Jánossal egyidőben egy Csernitsek nevű chirurgus is működött a városban. Szekér pár év múlva meghalt, és utána orvos nem volt, csak borbély-sebészek látták el a betegeket. A város chirurgusa viszont köteles volt a bírákat és városi cselédeket ingyen borotválni. Az orvosi ellátottságnak ezen folytonos akadozottsága miatt a Károlyi-uradalom ügyésze nógatja a várost „egy aktivus doktor" letelepítésére. Az ő biztatására és felhívására a város belátja ennek szükségességét, és 1825-ben évi 000 Ft fizetéssel alkalmazta dr. Toperczer Mátyást azzal a kikötéssel, hogy a szegényektől semmit sem követelhet, de a nem-szegényektől a fizetésen felül minden „menésért" 30 váltó krajcárt kérhet. Ezen idő óta most már mindig volt a városban orvos. Ezenkívül 1830-ban két sebészt is alkalmaztak, Klein Mihályt és Böhm Mórt, akik a sebészi tanfolyamot Bécsben végezték el. Klein Mihály