Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 60-61. (Budapest, 1971)

TANULMÁNYOK - Veres Jenő: Fejezetek a szülészet fejlődésének történetéből Kárpát-Ukrajnában a XIX században

ritkán hirdettek felvételt ruthén (azaz ukrán) nyelvű tanfolyamra [4, 5]. Az intézetben évente 50—55 szülésznőt képeztek ki [11]. Szükséges megjegyeznünk, hogy 1905-ig, tanársegéd hiányában, az oktatást csak az igazgató-tanár, valamint az intézeti bába biztosította [39]. INTÉZETI SZÜLÉSZETI SEGÉLYNYÚJTÁS KÁRPÁT-UKRAJNÁBAN Az ungvári tanintézet 1895-ben épült szülészeti osztálya tulajdonképpen Kárpát-Ukrajna első szülőintézete volt. A már korábban is működő négy városi kórházban nem voltak külön szülészeti osztályok. A jobbik esetben a szülő nőket és gyermekágyasokat újszülötteikkel együtt a sebészeti osztályokon helyezték el. A kárpát-ukrajnai kórházak felkészületlenek voltak a szülészeti segélynyújtásra, s azonkívül — âr. Nusszer L., Munkács város tisztiorvosa egy 1874. évi jelentése szerint — „nem feleltek meg sem humanitási, sem higienicus czéloknak, s távol áltak rendeltetésüktől" [18]. E sajnálatos helyzetet bizonyítja az a tény is, hogy még a XIX. század utolsó évtizedében is előfordult, hogy szalmára fektették a gyermekágyasokat a közös női szobákban, ahol helyet kaptak a trachomas betegek is [15]. Érthető, hogy ilyen viszonyok mellett az asszonyok tartottak a kórházakban való szülésektől, s még később is elutasították azt, amikor már életbe lépett az intézeti szülészeti segélynyújtás díjazását rendező XXI/1898. Törvénycikk, melynek értelmében a közkórházakban, ill. bábaképző intézetekben (és egyetemi klinikákon) szülő nők és újszülötteik ápolási költségeit az Országos Betegápolási Alap, ill. az Államkincstár fedezte [30]. így a kórházi szülés ritka jelenség volt. 1891-ben például mindössze 4 szülő nő (az összes ápolt betegnek 0,04%-a) volt felvéve a beregszászi [15], és csak 3 (a betegek 0,43%-a) a munkácsi kórházba. Ez utóbbiak közül az egyiken császármetszést végeztek [10]. De még 1898-ban is a Munkácson előfordult 050 szülésből [19] csak 14-et (az összes szülés alig 2,2%-át) vezették le a város kórházában, s ezekből is 2 halálos kimenetelű volt [8]. Még kevesebb volt a szülések száma Nagyszőllős kórházában, s ezért ennek még a XX. század elején se volt saját szülésznője [13]. Láthatjuk, hogy Kárpát-Ukrajnában gyakorlatilag nem létezett intézeti szülészeti segélynyújtás. Az egyedüli, ungvári bábaképző-tanintézeti szülőosztály szűkössége folytán képtelen volt kórházi segéllyel ellátni Ungvár és környéke anyáit. De tulajdonképpeni rendeltetése nem is ez volt. Elsősorban a bábaképzés céljait kellett szolgálnia, s ebből a szempontból ez osztály igazolta magát. 1930-ig az intézetnek nem volt saját nőgyógyászati osztálya. E célokra két négyágyas betegszobát jelöltek ki a szomszédos városi kórházban. Ugyancsak e közkórházban helyezték el a gyermekágyi lázasokat, valamint az erre gyanús betegeket. Jó ideig a városi kórház sebészeti osztályán végezték a császármetszéseket is [39, 40]. E ,,kettéosztottság" azonban nem zavarta a munka folyamatát, mivel mindkét gyógyintézet dr. Nóvák Endre személyében egy ember vezetésére volt bízva.