Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 60-61. (Budapest, 1971)

TANULMÁNYOK - Szőkefalvi-Nagy Zoltán -Spielmann József: Nyulas Ferenc életére és működésére vonatkozó újabb adatok

Az egészségügyi szervező Az ismertetett újabb levéltári adatok kellően tanúsítják Nyulas kiváló szervezői képességét. Említettük, hogy már 1807-es országjárása előtt alaposan tájékozó­dott Erdély egészségügyének személyi kérdéseiről is. Ismerte Erdély minden orvosát, gyógyszerészét, tudta, kire számíthat. így, 1807 novemberében, amikor Hunyad megyében járványos betegség lépett fel, s a hivatalos fizikus és chirurgus maga is megbetegedett, Nyulas levélben kérte fel a Marosvásárhelyt tartózkodó Getse Dánielt, aki Hunyadon „elég ösmeretes és sokaknak éppen kedves", hogy maradéktalanul és halasztás nélkül állítsa orvosi tudását a járvány leküzdésére, s utazzék Hunyadra. Getse Dániel pár nap múlva át is vette a hunyadi járvány leküzdéséért folytatott harc vezetését 83 . 1807. november 30-tól 1808. március 3-ig teljesítette Hunyadon ezt a szolgálatot 81 . A protomedicus több felterjesztésé­ben kérte, hogy a jól végzett munkáért a Gubernium megfelelő dotációban része­sítse az önfeláldozó orvost 85 . Számos adat bizonyítja, hogy 1807-es útját arra is felhasználta, hogy személye­sen közbejárjon az egyes városok vezetőségénél, alkalmazzanak városi fizikusnak okleveles orvosdoktorokat. Marosvásárhely Magistratusának fel is rótta, hogy 1790 óta a hivatalos városi orvos tisztjét egy képzetlen chirurgus látta el, holott a megyei hivatalos orvoson kívül is több képzett orvos él a városban. Kolozsvárra visszatérve újra kérte a vásárhelyi Magistratust a kérdés megoldására, városi physicus alkalmazására: „mind a városi szegényekre nézve, mind a hivatalos foglalatosságoknak, kivált a gyakori relatioknak tételére nézve ... s annak okáért, mivel ezen stationak, restaurációját a Kassa jó állapottya nem ellenzi. .. emlé­keztetem a T. Magistratust, és kérem ezen résznek kipótlására" lSfi . Nyulas közbe­lépésének meg is volt a foganatja, 1809-ben Horváth Mátyás doktort hivatalos városi physicusnak nevezték ki. Vásárhely Magistratusát több ízben felszólította, hogy a nem képzett, de gya­korló bábaasszonyokat a kolozsvári bábaképzőbe küldjék el. Amikor mindezek ellenére 1808-ban Vásárhely mindössze egy bábatanuló jelöltet terjesztett fel, rosszallását fejezte ki, s megjegyezte, hogy „valami Josepha nevű examinalatlan Bába Asszony lakik Marosvásárhelyen, kinek igen sok pártfogói vannak, ahonnan ő ezekre támaszkodva, nem is sokat gondola a Rendelkezésekkel, élőmbe sem jelent meg a nyáron, midőn a vizitációkot hívattam, azért hivatalosan kérem ezennel a T. Magistratust, méltóztassék ezen Josephát (vagy talán ő néhai Jozefának csak testvére), minden úton-módon arra bírni, hogy ide Húsvét után az Obstetricius cursusra megjelenjék, s annak bevégzése után magát examinál­tassa" 87 . Sürgetésére a Magistratus meg is találja a néhai Josepha testvér húgát, Tusi Nánit, azt hosszas rábeszélés után meggyőzi, hogy jelentse magát Kolozsvárra 83 Marosvásárhelyi Áll. Levéltár. Acta politica 13()/1807. és G. T. p. 6783/1807. 84 G. T. p. 2335/1808. 85 G. T. p. 285, 2235 és 5861/1808. 86 Marosvásárhelyi Áll. Levéltár. Acta pol, 520/1808. 87 Uo.

Next

/
Oldalképek
Tartalom