Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 60-61. (Budapest, 1971)
TANULMÁNYOK - Szőkefalvi-Nagy Zoltán -Spielmann József: Nyulas Ferenc életére és működésére vonatkozó újabb adatok
kultúrtörténeti adalék Erdély múltjához, egyben beszédesen bizonyítja Nyulas igényességét, alaposságát, sokoldalúságát. E jelentés néhány jellemző részét, Vida Tivadar fordításában, folyóiratunk e számának Adattárában közöljük, E helyen a jelentésnek csupán néhány alapvető szempontjára kívánunk utalni. A gyógyszertárak vizsgálatáról szóló — tudományos tanulmánynak is beillő — jelentés csak a gyógyszerészek számára írt instrukció párhuzamos olvasásával fedi fel teljes értékét. Amit az „Instructio"-ban Nyulas a gyógyszerész számára szakmailag és etikailag követendőnek ítélt, azt kutatta erdélyi útja során, az képviselte ítélete mércéjét. Jelentésében röviden vázolja a gyógyszertárak ellenőrzésében érvényesített szempontjait, tanulmánya végén javaslatokat tesz a hiányosságok kiküszöbölésére. A jelentés törzse azonban a 42 erdélyi gyógyszertár és laboratóriuma elhelyezéséről, felszereléséről, raktározási lehetőségéről (anyagkamra, növénytároló, padlás, folyadékok pincéje) egyaránt tájékozódott. Vizsgálta a mérlegek és súlyok megbízhatóságát, a gyógyszertárak „élő herbáriumát", a könyvtárak kémiai és botanikai műveit — már ott, ahol talált. Az egyszerű és összetett gyógyszereket, a hazai gyógynövényeket és a külföldről behozott illó olajakat kémiai és „érzékszervi" úton ellenőrizte. A romlott gyógyszereket elkobozta, az ártalmasnak minősített angustura-kérget zárolta, eltiltotta a többrekeszes fiókok használatát, nehogy gyógyszerkeveredés jöjjön létre, porcelán és üvegedényzetet javasolt a gyógyszertárak felszerelésére. Behatóan vizsgálta a mérgek szakszerű elkülönítését,.a hivatalos gyógyszerárszabás tiszteletbentartását stb. Megkülönböztetett figyelmet fordított annak vizsgálatára, használják-e a gyógyszerészek az itthon termő gyógynövényeket, helyettesítik-e azokkal a külföldről behozott drágább — és sokszor rosszabb minőségű — azonos szereket. Nem szépítette a viszonyokat, a való helyzetet fedte fel, amikor beszámolt a gyógyszertárak vezetőinek, segédeinek, tanulóinak egyéniségéről, végzettségéről, tudásáról. Ez utóbbit vette a legkomolyabban. Minden gyógyszerész növénytani és kémiai (antiflogisztikus kémiai) ismereteit kipuhatolta, a segédeket és a tanulókat levizsgáztatta. Bírálóan állapítja meg, hogy „jó néhány működő gyógyszertárosunk nem birtokolja a növénytan rendszeres ismeretét, s még többen egészen gyenge vegyészeti ismeretekkel rendelkeznek és csupán gépiesen gyakorolják a gyógyszerészetet" 61 . Azt is kidomborítja azonban, hegy sok gyógyszerészmagister, sőt autodidakta gyógyszerész között „egészen kiváló emberekre találtam, akik kitűnnek vagy a botanikában, vagy a vegytanban, vagy mindkét tudományban, vagy legalábbis az elméleti gyógyszerészeiben azzal, hogy becsületesen csinálják a készítményeket, helyes rendet tartanak és tisztaságot" 62 . Elítéli azokat a gyógyszerészeket, akik segédeikkel és különösen tanoncaik képzésével keveset foglalkoznak, kiválogatásukra alig fordítanak figyelmet, pedig — mint említi — „rájuk támaszkodik a jövőbeli jobb műveltség minden reménye" 63 . Határozottan elítélte egyes gyógyszerészek „kereskedői lelkületét", a hivatalos árszabás megszegését, árak helyett a gyógyszertári naplóba titkos jelek bevezetését, orvosok és gyógyszerészek összejátszását, az Instructióban kifejtett etikai 61 Uo. 91. 62 Uo. 3. 63 Uo. 4.
