Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 57-59. (Budapest, 1971)

KRÓNIKA

Néhány esztendő múlva, amikor sorsa úgy hozta, hogy távoznia kellett: nem tet­szelgett a bajban, elment asztalosinasnak és segédlevelet szerzett! Derűvel és szor­galommal végezte ezt is. 1952-ben már az Országos Orvostörténeti Könyvtár dolgo­zója volt, s hamarosan könyvtárosként szerzett magának megbecsülést. Igen nehéz körülmények között, a mai intézet mindkét részlegének, a Könyvtárnak és az előkészí­tés alatt álló Múzeumnak is igen nagy szolgálatokat tett. Fáradhatatlanul gyűjtötte be a kallódó értékeket, s józan eszével és szervező készségével — külön könyvtárosi szakismeret nélkül is — rendet tudott vinni munkájába. Az utóbbi időben találtunk rá mint kutatóra, és kértük fel egyfontos közlemény el­készítésére. Az Ideiglenes Nemzeti Kormány debreceni keltezésű egészségügyi ren­deleteit összegezte és látta el bevezető tanulmánnyal. Dolgozatának megjelenése — Közleményeink 54. kötetében — csak napokkal késett el, pedig nagy örömet okoz­hatott volna neki, ha megéri. Emlékét megőrizzük, rokonszenves alakja reá kerül intézetünk történetének lapjaira. (Temetésén az intézet nevében Antall József búcsúztatta.) MESTER GÉZA (1899. II. 8.-1970. II. 12.) Néhány nappal nyugdíjba vonulása után búcsúztunk el Mester Gézától, a Semmel­weis Orvostörténeti Múzeum és Könyvtár munkatársától. Az első világháborús kato­náskodás után a Központi Vámigazgatóság tisztviselője lett. A II. világháború alatt kapcsolódott a vöröskeresztes mozgalomba. 1944-ben a Svéd Vöröskereszt Magyaror­szági Központjánál a Menlevél Osztályon szolgált. A háború befejezése után mint a Svéd Vöröskereszt, majd a Magyar Vöröskereszt Budapest XI. kerületi vezetője irá­nyította a hadifoglyok, deportáltak segélyezését, járványok elkerülése céljából az oltó­anyag beszerzését. Ezt követően különböző vállalatoknál gazdasági jellegű állásokban dolgozott, s 1957-ben került az ORFI-hoz, 1964-ben pedig a Semmelweis Orvostör­téneti Múzeum kötelékébe lépett, ahol 1968-tól mint gazdasági főelőadó teljesített szolgálatot egészen haláláig. Működése egybeesett a Múzeum létesítésével, költözkö­désével, a kiállítás megnyitásával, a Múzeum és Könyvtár szervezeti egyesülésével. Legutoljára „Jean Henri Dunant — a Vöröskereszt megalapítója emlékére" című dolgozata jelent meg Közleményeink 48—49. kötetében, s ez mintegy közös jelképe lett vöröskeresztes és orvostörténeti múzeumi pályájának. B. G.

Next

/
Oldalképek
Tartalom