Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 57-59. (Budapest, 1971)

KRÓNIKA

Néhány esztendő múlva, amikor sorsa úgy hozta, hogy távoznia kellett: nem tetszelgett a bajban, elment asztalosinasnak és segédlevelet szerzett! Derűvel és szorgalommal végezte ezt is. 1952-ben már az Országos Orvostörténeti Könyvtár dolgozója volt, s hamarosan könyvtárosként szerzett magának megbecsülést. Igen nehéz körülmények között, a mai intézet mindkét részlegének, a Könyvtárnak és az előkészítés alatt álló Múzeumnak is igen nagy szolgálatokat tett. Fáradhatatlanul gyűjtötte be a kallódó értékeket, s józan eszével és szervező készségével — külön könyvtárosi szakismeret nélkül is — rendet tudott vinni munkájába. Az utóbbi időben találtunk rá mint kutatóra, és kértük fel egyfontos közlemény elkészítésére. Az Ideiglenes Nemzeti Kormány debreceni keltezésű egészségügyi rendeleteit összegezte és látta el bevezető tanulmánnyal. Dolgozatának megjelenése — Közleményeink 54. kötetében — csak napokkal késett el, pedig nagy örömet okozhatott volna neki, ha megéri. Emlékét megőrizzük, rokonszenves alakja reá kerül intézetünk történetének lapjaira. (Temetésén az intézet nevében Antall József búcsúztatta.) MESTER GÉZA (1899. II. 8.-1970. II. 12.) Néhány nappal nyugdíjba vonulása után búcsúztunk el Mester Gézától, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum és Könyvtár munkatársától. Az első világháborús katonáskodás után a Központi Vámigazgatóság tisztviselője lett. A II. világháború alatt kapcsolódott a vöröskeresztes mozgalomba. 1944-ben a Svéd Vöröskereszt Magyarországi Központjánál a Menlevél Osztályon szolgált. A háború befejezése után mint a Svéd Vöröskereszt, majd a Magyar Vöröskereszt Budapest XI. kerületi vezetője irányította a hadifoglyok, deportáltak segélyezését, járványok elkerülése céljából az oltóanyag beszerzését. Ezt követően különböző vállalatoknál gazdasági jellegű állásokban dolgozott, s 1957-ben került az ORFI-hoz, 1964-ben pedig a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum kötelékébe lépett, ahol 1968-tól mint gazdasági főelőadó teljesített szolgálatot egészen haláláig. Működése egybeesett a Múzeum létesítésével, költözködésével, a kiállítás megnyitásával, a Múzeum és Könyvtár szervezeti egyesülésével. Legutoljára „Jean Henri Dunant — a Vöröskereszt megalapítója emlékére" című dolgozata jelent meg Közleményeink 48—49. kötetében, s ez mintegy közös jelképe lett vöröskeresztes és orvostörténeti múzeumi pályájának. B. G.