Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 57-59. (Budapest, 1971)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK — ELŐADÁSOK - Szodoray Lajos: A magyar orvosi fakultások kapcsolatai

külföldi szaktársulataikkal. Magyarországon is egyre nagyobb számmal kerül sör nemzetközi kongresszusok megrendezésére. Fejtegetéseim során a magyar orvosegyetemek, szélesebben pedig a kutató munkát végző egészségügyi intézetek kapcsolatait igyekeztem felvázolni, melynek során előbb a magyar orvosi fakultások kapcsolatait vázoltam, majd a továbbiakban a tudományos egyesületek integráló és fejlesztő szerepéről emlékeztem meg, végül, de nem utolsósorban helyes volna a magyar orvostudományra kialakító és fejlesztő hatást gyakorolt orvosegyéniségek szerepét is ismertetni, ezek között elsősorban: Markusovszky Lajost, a modern magyar egészségügy megszervezőjét. A nagy magyar orvosi iskolák szerepére is rá kell mutatni, melyet már részben a vonatkozó monográfiák fel is dolgoztak. Olyan orvostudósok működését kellene ezzel kapcsolatban említenem, mint a két Korányi, a Jendrassik dinasztia, különösen Jendrassik Ernő belgyógyászati és neurológiai iskoláját, a ScAa//Ér-iskola, Szentgyörgyi Albert „szegedi gárdája", Entz Béla tudományos és etikai hatása a magyar orvosgenerációkra, a Pólya, Winternitz, Hüttl Tivadar, Hüttl Hümér és Manninger Vilmos nevelte sebészi gárda, Illyés Géza urológiai iskolája és még többen mások, akiknek a munkássága során a magyar orvostudomány vezető személyiségei az utolsó félszázad során felnevelődtek és vezető pozícióba kerültek. Ezeknek a kiváló egyéniségeknek működését és hatását már erre hivatottak részben megírták és közzétették. A fentebb felsorolt kiváló orvosegyéniségek azáltal is kiemelkedtek kortársaik közül, hogy nemcsak szűk szakmájukban, hanem a közélet számos vezető posztján is áldásos tevékenységet folytattak. így Korányi Sándort a belgyógyászat tudományának kérdésein kívül érdekelte a magyar orvosi felsőoktatás és ezen belül az egyetemi hallgatók sorsa, [10] a magyar tuberkulózis-ügy, a vidéki magyar egyetemek sorsa és még számos más közügy. Grósz Emil hallatlan energiával küzdött a magyar orvostovábbképzés ügyéért, Nékám Lajos évtizedeken át foglalkozott a Rockefellerösztöndíjalap ügyeivel és küzdött a Magyar Orvosi Könyvkiadó Társaság fennmaradásáért. Ilyen férfiak követése és ezekből következő tanulságok leszűrése felmérhetetlen erkölcsi erőt ad az utódoknak példájuk követéséhez. A kapitalista egészségügyben az orvosok egy részét természetszerűen a pénzszerzés kérdése is érdekelte, és ezért már korán felvetődött az orvosetika oktatásának problémája. Ma is érvényben van a legtöbb kultúrországban az orvosi magatartást illetően a „Hippokratészi eskü". Hazánkban a szocialista egészségügyi ellátás kialakításával a kezdeti nehézségek után ezen a területen is lényeges előrehaladást lehet megállapítani. Már a II. világháború előtti időkben felmerült az orvosetika elmélyedő oktatásának, illetve egészségügyi szervezés oktatásának szüksége, (Jeney E. [4]) Jelen társadalmi fejlődésünkben orvosegyetemeinken ez a téma rendszeres és kötelező oktatás keretében előadásra kerül. Egyébként már a múlt évszázadban hangsúlyozták az orvosi etika szükségességét kiváló orvosaink. Balassa János erre vonatkozólag mondta a következőket: ,,Vivere aliis, non sibi, constitua essentiam medici". Akik ma nem érzik kielégítettnek magukat anyagi helyzetüket illetően, azoknak figyelmébe ajánlom Varga Lajos dolgozatát. [22] „A közegészségügy rendezése és helyzete hazánkban a múlt század utolsó negyedében", melynek keretében