Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 55-56. (Budapest, 1970)

ADATTÁR - Semmelweis Ignác Fülöp: A növények életéről (Pelle Pál—Háznagy András)

hatóerőkre szorul, amelyek ellenhatásra ingerlik. Ezek a hatóerők a következők: hő, fény, levegő, elektromosság és talaj (1). Az, hogy a hő kelti és melengeti a növények életét, nyilvánvaló a következőkből : a mag a hidegben nem csírázik, a rügy nem fejlődik, a hideg hatásának kitett növények hamarosan elhalnak, míg ezzel ellentétben a hőhatás növekedésével fokozódik a növények növekedése és elterjedése, mint ezt a trópusok alatti vegetáció világosan mutatja. Egyébként a növények által igényelt hőfok azok különböző faja szerint változik. Vannak, amelyek csak a legforróbb égöv alatt kelnek életre, amíg mások hidegebb éghajlatot kedvelnek, vagy éppen a hó alatt virágoznak. Sőt, a növények egyes részei különböző hőmérsékletet kívánnak. így tudunk olyan rügyekről és virágokról, amelyek a tavaszi fagyok idején nem ritkán elfagynak, míg gyökerük és törzsük a legkeményebb télnek is ellenáll. — Ismerünk viszont olyan növényeket, amelyek a meleg különböző fokához szoktak. Ilyenek az egzotikus tájakról a mi éghajlatunkhoz szokott növények. A mértéktelen meleg azonban túlzott ingerlő hatásával a növények életét éppúgy tönkreteszi, mint annak teljes hiánya. — A növények saját (belső) meleget is fejlesztenek, hogy azzal magukat az ártalmas behatásoktól sértetlenül megőrizzék, így télen magasabb, nyáron alacsonyabb a belső hőmérsékletük, mint a környező levegő hőmérséklete. — A legtöbb meleget a virágzás idején, éspedig magában a virágban fejlesztik, amely nem ritkán több fokkal is felülmúlja a környező levegő hőfokát. A fénynek a növényekre gyakorolt nagy hatását naponta megfigyelhetjük. Amikor felkel a nap, a növényvilág mintegy új életre ébred, a virágok kinyílnak, a levelek felemelkednek, erőik megelevednek, napnyugta után pedig ellankadnak. Látjuk, hogy sok növény virágával, leveleivel és szárával a nap mozgását követi. Az erdők mélyén elhelyezkedő fák lombjukkal a fény irányába emelkednek, míg az erdő szélén állók ágaikat a szabad oldal felé tárják. A homályban vegetáló növények mindig arrafelé hajolnak, ahonnan a fénysugarak érik őket. C. Blumenbach (2) megfigyelte, hogy a Solanum tuberosum csírája a pince kevés fénysugarat beengedő kis ablaka felé 20 lábnyi távolságot kúszott. Egyébként a fényerősség, melyet a különböző növények keresnek, annyira változó, mint a hőfok, s annak mértéken felüli behatása ugyanolyan károsodásokat okoz, mint a meleg. A levegő a növények életét adó tápláléka. Ez a következőkből tűnik ki: minthogy a növények lélegzenek, ezért levegő hatása nélkül a mag nem tud kihajtani, és légmentes térben a növények elpusztulnak. A levegő azért is nagy tekintélyt biztosít magának, mert a hő és nedvesség vezetője, amelyekből a növény táplálkozik. — Létezik azonban az oxygenium is, amely a levegőben a legnagyobb tekintélyt követeli magának, mert sajátosan éltető, ösztönző elem. Ezért a magok a levegőben vagy a vízben a jelenlevő oxigénium hatására gyorsabban kelnek ki, ezért a földnek a gyökerek körül történő gyakori felásása a vegetációt előmozdítja. Közismert tény, hogy megismételt szántással a szántóföldek azt a termékenységi fokot érik el, mint trágyázással. Viszont ennek szertelen alkalmazása a túlságos ösztönzéssel a föld erőit kimeríti. Semmi kétség az iránt, hogy az elektromosság erősen hat a növények életére, amelynek mérsékelt hatása ezt, miként az állatok életét, serkenti, túlzottan pedig