Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 55-56. (Budapest, 1970)

TANULMÁNYOK - Dörnyei Sándor—Dörnyeiné Dapsy Henriette: Semmelweis hazai utóéletének első évtizede - III. A semmelweisi tanok hazai elismerésének útja

tankönyvet is írt az; intézet tanulói számára. Ez 1873-ban szlovák (47), majd 1874ben magyar nyelven (48) jelent meg. A tankönyvet Semmelweis emlékének ajánlotta, s az előszóban összefoglalta Semmelweis életét, tanítását és jelentőségét. Művében a korabeli hasonló tankönyvek felépítését követi, de határozottan előírja a tisztaságot, s a fertőtlenítésre a klórmeszes kézmosást. Intézetében haláláig ezt a tankönyvet használták. Ambró 1873-tól 1890-ig volt az intézet igazgatója. Ezen idő alatt 871 bába kapott oklevelet, s tíz tanársegéd működött mellette (49). Nyilvánvalóan mindannyiukba beoltotta a gyermekágyi láz megelőzésének elveit s Semmelweis tudományos és emberi nagyságának tiszteletét. A korabeli híradások szerint igen jó eredményeket ért el az oktatás terén. Erről győződött meg a vizsgákon biztosként résztvevő Markusovszky Lajos, Kézmárszky Tivadar és Lendvay Benő megyei főorvos. Az első vizsgáról Lendvay írja:„növendékeit a bábászatnak nemcsak alapvonalaiba vezette be, hanem őket abban valósággal ki is képeszte"(50). Az 1874 nyarán tartott vizsgákról a Gyógyászat írta: „A bába hivatásával összekötött nehéz felelősség tudata, megemésztett tárgyismeret, szabatos kézfogások jellemezték a feleleteket s demonstratiókat." (51). A helyi sajtó beszámol arról is, hogy 1876-ban egy analfabéta jelentkezőt előbb az írás-olvasásra,utána a szülésznői teendőkre olyan eredményesen sikerült megtanítani, hogy a jelöltből Ambró segédje lett (52). A bábaképző intézet először a pozsonyi országos kórházban kapott helyet, ez azonban nem volt megfelelő. 1873 és 1884 között 1706 szülés folyt le Ambró intézetében, s 30 szülő nő halt meg, közülük 23 gyermekágyi lázban (2 fertőzött állapotban került felvételre). Ez átlagosan 1,34% mortalitást jelent, voltak azonban évek (1875 — 1877, 1883), amikor a halálozás még magasabbra szökött (53). Ambrót ez nagyon elkeserítette, s egyrészt a hygienes rendszabályok felett „kérlelhetetlen szigorral őrködött" (54), másrészt megindította a harcot az intézet megfelelő elhelyezése érdekében. 1880-ban röpiratot is adott ki, hogy a helyzetet feltárja, s a megoldást sürgesse (55). Ez a harca is eredménnyel járt, 1883-ban megindult az építkezés, s az intézet 1885-től már új épületében folytathatta működését. A megfelelő elhelyezés eredményeként 1885-tól 1890-ig az intézetben lefolyt 1314 szülés során csak 14 haláleset fordult elő, s ebből is csak 8 gyermekágyi láz következtében (1 fertőzőit állapotban került felvételre). A 0,60%os halálozás már semmivel sem rosszabb a korabeli hazai és külföldi intézetek eredményeinél. Ambró János Pozsonyba kerülésével kiszakadt a fővárosi orvosi közéletből, tevékenységét egyre jobban intézete kötötte le. 1878-ban még ő számol be az Orvosi Hetilapban a berlini Gesellschaft für die Geburtshilfe und Gynäkologie azon lépéséről, mellyel bizottságot küldött ki a gyermekágyi láz kérdésében, s Semmelweis tanai alapján kötelezővé kívánta tenni a megelőzést (50). Később a bábaképzés mellett érdeklődése kiterjedt a lelencügyre is, s a magyar orvosok és természetvizsgálók 1886. évi temesvári vándorgyűlésén „A gyámoltalan anyák és gyermekek segélyezéséről" címmel tartott előadást (57). Halálakor, 1890-ben Kézmárszky Tivadar búcsúztatta el az Orvosi Hetilapban igen meleghangú és elismerő nekrológgal (58).