Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 54. (Budapest, 1970)

TANULMÁNYOK - Kubinyi András: Az egészségügyi foglalkozásúak társadalmi és gazdasági helyzete Budán a XV-XVI. század fordulóján

kezes ugyanis a patikárosoknak csak a gyógyszerek esetében engedi meg az éjjeli •és nappali árusítást. Üzletüket különben még vasár- és ünnepnap is nyitva tarthatták, de csak a vesperásra szóló harangszó után [68], Mit árulhattak azon­ban munkanapokon és az ünnepnapok engedélyezett szakaszában, nyitott üzlet­helyiségben? A rendelkezés csak azt módja: „egyedül azt, ami régóta az apotéká­hoz tartozik." Rőffel mért árut eladniuk tilos, azaz a várost irányító posztó­kereskedők üzletágába nem kapcsolódhattak, nem lehettek vetélytársaik. Nyilván­való a szövegből, hogy az „apotékához tartozás" a bővebb fogalom, és a gyógy­szer, ami ugyan szintén oda tartozik, a szűkebb [69]. Bizonyára mindazokat a fűszer-, ásvány- stb. féleségeket, amelyekből gyógyszert is készítettek, akkor is patikában lehetett vásárolni, ha más célokra használták fel őket. Egy feltehetően XV. századbeli bécsi gyógyszer-ármaximáló szabályzatban (tehát nem a tágabb értelemben vett patikaárukról van szó!) pl. a különféle szirupok, laxatívák, pilulák, illatszerek, kenőcsök, flastromok, olajok, párlatok mellett növények, mégpedig a gyógyszernövények mellett majoránna, ibolya, gyökerek; köztük: petrezselyem, spárga, magok; köztük: dinnye, tök stb. szerepel a „gyógyszerek" közt [70]. A korszakunknál későbbi, XVI—XVII. századi magyarországi forrásanyag alapján sem sorolhatjuk az „apotékához tartozó" árukat minden további nélkül a gyógyszerekhez. Joggal írhatta ennek a korszaknak kiváló ismerője, Takáts Sándor : „A régiek minden oly dolgot, amit aboltban (vagyis patikában) vásároltak, patikaszerszám névvel neveztek. Ezzel a patikaszerek, vagy patikaszerszámok azonban távolról sem voltak gyógyszerek .. Szövetek, házi cikkek és gyógyszerek voltak a rendes áruk." ... „A régi patika szót a gyógyszertárral összetévesztenünk nem szabad. ... A régi patika szót tehát a mai értelemben használnunk nem szabad, mivel az nem patikát (gyógyszertárat), hanem kalmárboltot, kereskedést jelentett" [71]. A „patikaszerszámok" között korszakunkban különösen a gyertyákat kell kiemelnünk. A királyi udvar 1494—95-ben elsősorban ezeket vette patikárusok­tól [72]. Különösen jó képet nyújt a budai „gyógyszertárak" áruiról Zsigmond lengyel hercegnek, II. Ulászló királyunk öccsének, a későbbi lengyel királynak budai számadása. A herceg a XVI. század első éveiben lakott bátyjánál Budán. Az itteni patikákban alig vásárolt gyógyszert vagy ezzel kapcsolatos dolgokat [73]. A „gyógyszertár" szállította viszont a hercegnek az íráshoz szükséges tintát [74], a piros és zöld pecsétviaszt [75], a festékeket [70], gyertyákat [77], és főleg a fűtési időben a lakosztályok füstölésére szolgáló anyagokat [78]. Nyilván ezt a célt szolgálta a tömjén is [79], Ezek után nem tarthatjuk véletlennek, hogy az 1521: 6. tc. (a Corpus Iurisban tévesen 1522, évi) a patikárusokat a kereskedők között, mégpedig előkelő helyen sorolja fel, amikor megszabja az „üzérkedők" (szó szerint uzsorások!) rendkívüli vagyonadóját. Ezek szerint „az összes keres­kedők, kalmárok, patikárusok, posztókereskedők, boltosok és más üzérkedők" áruik huszadát kötelesek fizetni, ha fallal kerített városban laknak [80], A patikárusok tehát a középkori városok legjelentősebb kereskedőkategóriáival állottak egy szinten. Végeredményben minden jel arra mutat, hogy a patikárusokat elsősorban kereskedőknek, és mint ilyeneket, a városi vezetőréteghez tartozónak tekintették.

Next

/
Oldalképek
Tartalom