Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 54. (Budapest, 1970)
TANULMÁNYOK - Kubinyi András: Az egészségügyi foglalkozásúak társadalmi és gazdasági helyzete Budán a XV-XVI. század fordulóján
kezes ugyanis a patikárosoknak csak a gyógyszerek esetében engedi meg az éjjeli •és nappali árusítást. Üzletüket különben még vasár- és ünnepnap is nyitva tarthatták, de csak a vesperásra szóló harangszó után [68], Mit árulhattak azonban munkanapokon és az ünnepnapok engedélyezett szakaszában, nyitott üzlethelyiségben? A rendelkezés csak azt módja: „egyedül azt, ami régóta az apotékához tartozik." Rőffel mért árut eladniuk tilos, azaz a várost irányító posztókereskedők üzletágába nem kapcsolódhattak, nem lehettek vetélytársaik. Nyilvánvaló a szövegből, hogy az „apotékához tartozás" a bővebb fogalom, és a gyógyszer, ami ugyan szintén oda tartozik, a szűkebb [69]. Bizonyára mindazokat a fűszer-, ásvány- stb. féleségeket, amelyekből gyógyszert is készítettek, akkor is patikában lehetett vásárolni, ha más célokra használták fel őket. Egy feltehetően XV. századbeli bécsi gyógyszer-ármaximáló szabályzatban (tehát nem a tágabb értelemben vett patikaárukról van szó!) pl. a különféle szirupok, laxatívák, pilulák, illatszerek, kenőcsök, flastromok, olajok, párlatok mellett növények, mégpedig a gyógyszernövények mellett majoránna, ibolya, gyökerek; köztük: petrezselyem, spárga, magok; köztük: dinnye, tök stb. szerepel a „gyógyszerek" közt [70]. A korszakunknál későbbi, XVI—XVII. századi magyarországi forrásanyag alapján sem sorolhatjuk az „apotékához tartozó" árukat minden további nélkül a gyógyszerekhez. Joggal írhatta ennek a korszaknak kiváló ismerője, Takáts Sándor : „A régiek minden oly dolgot, amit aboltban (vagyis patikában) vásároltak, patikaszerszám névvel neveztek. Ezzel a patikaszerek, vagy patikaszerszámok azonban távolról sem voltak gyógyszerek .. Szövetek, házi cikkek és gyógyszerek voltak a rendes áruk." ... „A régi patika szót a gyógyszertárral összetévesztenünk nem szabad. ... A régi patika szót tehát a mai értelemben használnunk nem szabad, mivel az nem patikát (gyógyszertárat), hanem kalmárboltot, kereskedést jelentett" [71]. A „patikaszerszámok" között korszakunkban különösen a gyertyákat kell kiemelnünk. A királyi udvar 1494—95-ben elsősorban ezeket vette patikárusoktól [72]. Különösen jó képet nyújt a budai „gyógyszertárak" áruiról Zsigmond lengyel hercegnek, II. Ulászló királyunk öccsének, a későbbi lengyel királynak budai számadása. A herceg a XVI. század első éveiben lakott bátyjánál Budán. Az itteni patikákban alig vásárolt gyógyszert vagy ezzel kapcsolatos dolgokat [73]. A „gyógyszertár" szállította viszont a hercegnek az íráshoz szükséges tintát [74], a piros és zöld pecsétviaszt [75], a festékeket [70], gyertyákat [77], és főleg a fűtési időben a lakosztályok füstölésére szolgáló anyagokat [78]. Nyilván ezt a célt szolgálta a tömjén is [79], Ezek után nem tarthatjuk véletlennek, hogy az 1521: 6. tc. (a Corpus Iurisban tévesen 1522, évi) a patikárusokat a kereskedők között, mégpedig előkelő helyen sorolja fel, amikor megszabja az „üzérkedők" (szó szerint uzsorások!) rendkívüli vagyonadóját. Ezek szerint „az összes kereskedők, kalmárok, patikárusok, posztókereskedők, boltosok és más üzérkedők" áruik huszadát kötelesek fizetni, ha fallal kerített városban laknak [80], A patikárusok tehát a középkori városok legjelentősebb kereskedőkategóriáival állottak egy szinten. Végeredményben minden jel arra mutat, hogy a patikárusokat elsősorban kereskedőknek, és mint ilyeneket, a városi vezetőréteghez tartozónak tekintették.
