Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 54. (Budapest, 1970)

TANULMÁNYOK - Kubinyi András: Az egészségügyi foglalkozásúak társadalmi és gazdasági helyzete Budán a XV-XVI. század fordulóján

Nyilvánvaló, hogy Kuntstock Gergely dr. szerezte, éspedig Magyarországon a nemességet. Polgári családból származott ugyanis, és mint láttuk, hamar Budára költözött. A család címére — újnemes létére — igen büszke lehetett, mert a többi nemes általában ritkán tüntette fel beiratkozásakor rangját, mert akkor magasabb beiratási díjat kellett fizetnie. Rendszeresen kitett egregiusi címe alapján valami nagyon tekintélyes feudális úr, talán maga a király orvosának kell tekintenünk, akinek ura járta ki (a király esetében adta) a nemességet. A nemesség megszerzése után sem szakadt el azonban a polgári életformától, és városi tanácsosként részt vett a magyar főváros várospolitikájának intézésében. Szakmáját sem hanyagolta el. Régi egyetemével fenntartotta a kapcsolatot, és ezt a bécsi orvoskar nemcsak neve dicsérő nyilvántartásával, hanem ottani tartózkodása idején a kari tanácskozásokon való részvétel engedélyezésével is honorálta [38]. Az a Joannes Jacobus orvos, akit fent de Angelistöl megkülönböztettünk, ugyancsak budai háztulajdonos, és egy 1506-os adat szerint szintén budai polgár volt. Neki is megadták az egregius címet [39]. Királyi orvos volt, és mint ilyen Óbudán házat kapott [40]. II, Lajos király egyik olasz származású orvosát, Mota Jakabot bízta meg 1525-ben a beteg naszádoskapitány, Radies Bosith gyógyításával. Mohács után János király pártjára állott, aki az egri püspökség (javai) kormányzójának nevezte ki, de fogságba esett. Ekkor tudjuk meg, hogy ő is felvette a budai polgárjogot. „Emberölésben jártas és hazug" embernek tartották [41]. Vele egyidőben — kb. a húszas évek elejétől 1529-ig, a budai németek elköltözéséig — működött a fővárosban Weynmann János orvosdoktor. A rá vonatkozó adatok szinte kizárólag György brandenburgi őrgróf egyik legbizalmasabb, nagy hatáskörrel felruházott tisztviselőjének mutatják, aki gazdája nagy kiterjedésű magyarországi uradalmai gazdasági ügyeinek intézésében vett részt. Budai polgár volt, akinek háza — az őrgróftól kapta — a város központjában állott. 1529-ben a német patríciátus szervezetének, a Krisztus teste céhnek elöljárójaként ismerjük meg. Később, 1542-ben a céh nürnbergi vagyonát akarta felvenni [42], 1529 táján távozhatott el Budáról Raymon János dr. is, akivel Dévai Bíró Mátyás 1530-ban Nürnbergben találkozott (amennyiben neve nem elírás Weynmann helyett! [43]. A felsorolt életpályák és az említett analógiák már feljogosítanak bizonyos következtetésekre. Feltűnően kevés orvost találunk Buda polgárságában, ha a többi hazai városnál többet is. Akár a polgárjogot nem igénylő, de szintén a fővárosban élő kollégáik, ők is többségükben királyi, nagyúri háziorvosok voltak. Mégis, bizonyos okokból arra törekedtek, hogy a helyi polgárság befogadja őket. Nem mutatható ki hivatásuk kizárólagos gyakorlása sem. Heydentrich, Mota és Weynmann királyi vagy főúri szolgálatban már elsősorban gazdasági ügyekkel foglalkozott. Egy valamennyiüknél általános: a polgárság legfelső, legtekintélyesebb, leggazdagabb rétegéhez tartoztak. Az orvosdoktorok tehát nagy befolyást élveztek, amit feltétlenül hivatásukkal szereztek meg, még akkor is, ha a betöltött királyi, nagyúri szolgálatukon keresztül érvényesült. A „polgári" orvosok — legyenek azok többségükben németek vagy kisebbségükben olaszok — szintén elsősorban nem polgártársaik, hanem az előkelők gyógyításával foglal-