Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 51-53. (Budapest, 1969)

SZEMLE KÖNYVEKRŐL - Bajza József és Toldy Ferenc levelezése. Sajtó alá rendezte és a jegyzeteket írta: Oltványi Ambrus (Antall József)

KÖNYVSZEMLE Bajza József és Toldy Ferenc levelezése. Sajtó alá rendezte és a jegyzeteket írtat Oltványi Ambrus. (Fontes ad Históriám Litterariam Hungáriáé Spectantes 9.) Akadémiai Kiadó, Budapest, 1969. 707. 1. A levelezés szerepe a magyar irodalomban közismert, hiszen a megfelelő intézmények, fórumok és a sajtó hiányában ez jelentette az érintkezést a kor nagy alakjai vagy induló tehetségei között. Ehhez még hozzátesszük azt, hogy a szentimentalizmus és a romantika korában a történelemben soha nem látott virágzásnak indult a barátság kultusza. Nemcsak Bajza és Toldy, hanem Eötvös és Szalay, Petőfi és Arany —, de sorolhatnánk tovább az irodalom és a tudomány szellemi pezsgést, jellemfejlődést nyújtó nagy barátságait. Nem ok nélkül hangsúlyozzák az irodalomtörténészek, hogy Kazinczy és Kölcsey levelezése mellett éppen Bajza és Toldy levelezése a legfontosabb forrása a XIX. század első felében megszülető modern magyar irodalomnak. A két fiatal literátor áradó levelezése tulajdonképpen egy évtizedet (1821— 1830) ölel fel. A későbbi években (1839—1851) keletkezett Bajza-levelek bár nem érdektelenek, mégis inkább csak alkalmi híradások. Az irodalmi és tudományos értékű levelezés évtizedében nő fel ifjúból tekintélyes tudóssá és íróvá a két levelező partner. Fejlődésük egyben a magyar szellemi életnek igen nagy hatású időszaka, hiszen az előkészítés évtizedét jelenti, amely 1830-ban, Széchenyi Hitelének megjelenésével, tehát a politikai reformkor fő sodrásának megindulásával zárul. Átfogó kép bontakozik ki előttünk a húszas évek fejlődéséről, a Kisfaludy Károly körül fellépő (Aurora-kör) írónemzedék kibontakozásáról, az orvosi közéletet is érintő híres „

Conversations—lexikon-pör" hatásáról és a fő kérdések mellett háttérbe szoruló annyi más, az életet elmélyültebben érzékeltető megmegfigyelésről, eseményről. Különleges értéke van azonban ennek a kötetnek orvostörténelmi szempontból is. Toldy (Schedel) Ferenc, „a magyar irodalomtörténet atyja" nemcsak végzett orvos volt, hanem a magyar orvosi szaknyelv egyik kialakítója, az Orvosi Tár alapító társszerkesztője, a diétetika tanára az orvosi karon. Ha nem is tartjuk számon Toldyt a múlt század legnagyobb orvosai között, mégsem hanyagolhatjuk el közéleti és orvosírói tevékenységének értékelését, sem a korszak orvostörténete, sem az író életműve szempontjából. Értesülünk Toldy leveléből (1822), hogy vajúdik az irodalmi és az orvosi