Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 51-53. (Budapest, 1969)
TANULMÁNYOK - Huszár György: A fogorvosképzés fejlődéstörténete
ennek kapcsán felállították a II. sz. Fog- és Szájbeteg Klinikát. A Szegedi Orvostudományi Egyetemen évente 20 fogorvos nyer diplomát. Az új rendszerű fogorvosképzés bevezetésében, a korszerű, körültekintő tanterv kialakításában, a budapesti Fogorvostudományi Kar felállításában, a négy fogászati klinika megnyitásában személy szerint oroszlánrésze Balogh professzornak volt. Az új kar tanárai, oktatói az egykori Stomatologiai Klinikáról kerültek ki. Az oktató tanárok (professzori, docensi fokozatban) rövid idő alatt ellátták tankönyvekkel a hallgatókat. Felvirágzott Balogh professzor kezdeményezése alapján a tudományos élet is (kutatás, ülések) [51, 52, 53]. 1052-ben 68 hallgatóval indult meg a fogorvosképzés. 1968/69. tanévben 615 a hallgatók száma. 16 év alatt 1316-an nyertek fogorvosi diplomát a Fogorvostudományi Karon. Az újrendszerű fogorvosképzés beváltotta a reményeket, megszüntette a fogorvoshiányt, és kitűnő szakembereket állított a szociális betegellátás szolgálatába. JEGYZETEK [1] Geist-Jacobi, C. P. : Geschichte der Zahnheilkunde. Tübingen, Poetzker, 1896. [2] Sudhoff, K. : Geschichte der Zahnheilkunde. Leipzig, Barth, 1926. 154. 1. [3] Grève, H. Ch. : Tabellarische Übersicht über die wichtigsten Geschehnisse in der Zahnheilkunde. Zahnärztliche Mitteilungen. (Kny.) N° 7, 9, 11, — IV. l.-V. L—VI, 1., 1955. [4] Strömgren, H. L. : Die Zahnheilkunde im achtzehnten Jahrhundert. Levin Munksgaard, Kopenhagen, 1935, 189 — 199. 1. [5] Witt, F. H. : 150 Jahre zahnärztliches Geschehen in Deutschland. Deutscher Zahnärztekalender.. 1959. 260. 1. [6] Henkel, G. : Zur Geschichte der zahnärztlichen Prothetik in Deutschland. Wissensch. Z. d. Friedrich-Schiller-Universität Jena. Mathem.-naturwissenschaftliche Reihe. 9, 109 — 117, 1959 — 60. [7] Zsigmondy, O. : Rückblick auf die Entwicklung der Zahnheilkunde in Oesterreich. Wiener Zahnärztl. Monatschrift. 4, Nr. 3 (Sep.) [8] Witt, F. H. : I. m. 263. 1. 19] Strömgren, H. L. : Die Zahnheilkunde im neunzehnten Jahrhundert. Munksgard, Kopenhagen, 1945. 236 — 243. 1. [10] Salamon, H.: Die neueste Geschichte der Zahnheilkunde (1880—1936). Bericht. IX. Internat. Zahnärztekongr. d. F. D. I. Wien—Berlin, Urban & Schwarzenberg, 1936. 261. 1. Ill] Kowarski, M. O. : Die Zahnheilkunde in Russland im 18. und 19. Jahrhundert. Bamberg, Greifswald, 1933. 14. 1. [12] Kowarski, M. O. : I. m. 16. 1. 16. [13] Kowarski, M. O. : I. m. 16. 1. 16. [14] Grève, H. Ch. : Alte Meister der Zahnheilkunde als Erzieh ter. Deutsch. Zahnärztl. Wschr. N 36 — 41, 1918 (Sept) 21.1. [15] Münch, J. : Geschichte der Klinik und Poliklinik für Zahn, — Mund-u. Kieferkrankheiten. Z. f. ärztl. Fortbildung. 54, 502 — 504. 1960. [16] Driak, F. : Anteil d. Wiener Schule an d. Zahnheilkunde des 18. u. 19. Jahrhunderts. Wr. Klin. Wschr. 49, 951, 1936. [17] Grève, H. Ch.: Die Begründung der deutschen Zahnheilkunde. DZW 37, 1027 — 28,1934.