Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 51-53. (Budapest, 1969)
TANULMÁNYOK - Huszár György: A fogorvosképzés fejlődéstörténete
szerényebb kérése alapján először csak a fogászat fizetés és cím nélküli egyetemi oktatására kap jogot, de rövidesen egyetemi rendkívüli tanári címhez is jut. Nedelko Döme (1812 — 1882) „rendkívüli tanszéke" nem felel meg a tanszék mai fogalmának. Nem volt külön helysége, csak lehetősége, hogy előadásait egyetemi tanteremben tartsa. Nedelko előadásaival kapcsolatban járóbeteg-rendelést is tartott fenn száj- és fogbetegek részére [35], ebben a bécsi egyetem fogorvos előadóit követte. Nedelkónak 30 évre terjedő tanári működése alatt kb. 400 hallgatója volt [36], ezek közül jó néhány fogorvos lett. Nedelko tevékenységét mégsem nevezhetjük fogorvosképzésnek; ő a jövendő általános orvosoknak adott fogorvosi alapismereteket. Mégis szerepe és tevékenysége úttörő jelentőségű fogorvosképzésünk szempontjából is, mert személyében vonult be az egyetemre az első fogorvos előadótanár [37, 38], Míg a fogászmesteri vizsga fogorvosi képesítést (jog, cím) adott, addig az intézmény megszüntetése után hazánkban csak orvos- és sebészdoktorok folytathattak fogorvosi gyakorlatot, és minden különvizsga nélkül használhatták a fogorvos címet, hiszen erre diplomájuk módot adott. A fogászatot — mint nem kötelező tárgyat — előadták ugyan az egyetemen, de ennek hallgatása nem volt feltétele a cím későbbi használatának. Azonban a tudást — függetlenül, hogy annak megszerzési módja nem volt szabályozva — meg kellett szerezni. Ennek egyik útja a magántanfolyam (egyéni kurzusok) volt. Hazai fogorvosaink legtöbbször a bécsi fogorvosi kurzusokat vették igénybe. Csak a múlt század 70-es éveinek legvégén vetődik fel a tervszerű egyetemi oktatáshoz csatlakozó fogorvosképzés gondolata. Közel egyidőben két kiváló fogorvosunk kezdi meg működését. Az idősebbik, Iszlai József (1840—1903) orvos- és sebészdoktor 1872-ben Londonba utazik, és ott közel 2 éven keresztül fogorvosi tanulmányokkal foglalkozik. 1874-ben kezdi meg gyakorlatát és 1881—82. tanévben az „egyetemes fogtan és foggyógyászat" tárgykörből magántanár lesz. Előadásait eleinte saját lakásán, majd a Bonctani Intézet tantermében tartja. Előadásaival kapcsolatban járóbeteg-rendelést is fenntartott. Iszlainál fiatalabb, a magyar fogászat másik nagy alakja, Árkövy József (1851 — 1921) orvos- és sebészdoktor, fogászmester, aki szintén nyugati tanulmányút után kezd 1877-ben a fővárosban fogorvosi gyakorlatot. Felméri a hazai fogorvosszükségletet, és felismeri a fogorvosképzés megszervezésének szükségességét. Első fellépése a budapesti kir, orvosegyletben „A fogászat kórházi tanításáról Angliában" című előadása [39], Árkövy 1880ban kéri a budapesti orvosi kart, hogy állítson fel fogászati intézetet. Kérése nem talál meghallgatásra. 1881-ben fogászati magánklinikát nyit, amelyben szegény betegek számára ingyenes a rendelés, és ahol orvosok, orvostanhallgatók fogorvosi kiképzésben részesülhetnek. 1881-ben Árkövy magántanár lesz, ettől kezdve „a Foggyógyintézet az egyetemhez csatolt intézmény jellegével bír" [40], mert fenntartásához állami hozzájárulást kap. „Az intézetben történt tanítás módja, a betegek kezelése, szóval az összes beosztás és kivitel tanúságot tesz arról, hogy intézetünk a londoni Dental-Hospital mintájára lett alapítva, úgy hogy kicsinyben a hírneves angol fogászati iskola nyerte hazánkban átplántálását" — írja Hattyasy Lajos [41]. Árkövy magángyógyintézete 8 éven át működött, majd néhány évig a Rókus kórházban talált — mondhatni — menedéket fogorvosképzésünknek ez az intézménye [42],
