Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 51-53. (Budapest, 1969)

TANULMÁNYOK - Alföldy Zoltán: Hőgyes Endre kolerakutatásai

képzelőerő is. Az a fantázia, amely csak Pasteurben és ^Tocftban volt meg. Erre azonban még évekig várni kellett. Ilyen körülmények között határozta el magát Hőgyes a kolerások kóros váladékainak a vizsgálatára, mert — mint írja — ezeknek a kolerában különös jelentőségük van. Csak a koleraürülék morfológiai, vegyi vizsgálata és élettani hatásának kutatása döntheti el, képes-e a kolera szervezetről-szervezetre terjedni vagy nem. Van-e a kolerások ürülékében „olyan sajátlagos anyag, mely egy másik szervezetben a cholera tüneteit képes előidézni". Ezt azért is el kell dönteni — írja tovább — mert az államok tetemes pénzt költenek arra, „hogy a choleraürüléket, mint a choleraméreg anyagának gyanúba vett vivőjét és terjesztőjét megsemmisítsék". Kísérleteinek bevezetőjében megállapítja, hogy a koleraürülék morfológiai alkatrészeit már sokan vizsgálták, de a vélemények és eredmények nagyon ellentétesek. Vannak, akik egy sajátszerű gombatartalomra gyanakszanak, mások ezt tagadják. Még kevesebbet tudunk — írja — a vegyi tulajdonságokról, és ténylegesen ez az, ami ösztönzi saját kísérletei elvégzésére. Jól ismerte a kérdés külföldi irodalmát, ezeket terjedelmesen idézi. Összefoglalja az akkor már elég nagyszámú állatkísérlet eredményét is, és megállapítja, hogy ezekkel a vizsgálatokkal sem sikerült előbbre jutni. Nem tudhatta, hogy ez nem a kutatók igyekezetén múlt, hanem az állatokon. Ma már tudjuk, hogy a korabeli kutatók által használt kutya és tengerinyúl — a mai házinyúl még nem domesztikált őse — az ő módszereikkel kolerával egyáltalán nem volt fertőzhető, ezt a kérdést csak napjainkban oldották meg. így azután érthető, hogy a vita azon folyt, a friss vagy pedig az állott ürüléknek van-e hatása, és a hatás kolera-e vagy inkább mérgezés. A vizsgálatoknak ezt az alapvető nehézségét Hőgyesnek sem sikerült legyőznie, azonban van egy megjegyzése, amellyel igen élesen rátapint a lényegre. Azt írja ugyanis: „nincsen továbbá ismerve még az, hogy a kutyák és tengeri nyulak képesek-e egyáltalán kolerában megbetegedni." Mintha érezte volna, hogy a bakteriológia és virológia későbbi, dinamikus évtizedeiben mennyi gondot fog még okozni a megfelelő kísérleti állat kiválasztása. Gondoljunk csak arra, hogy alig 5 éve, hogy a lepra kórokozóját egér talpában kitenyészteni sikerült, vagy arra, hogy a polio-kutatásban mintegy 40 évig hátráltatta az előrehaladást az a metodikai nehézség, amely a poliovírus gazdaspektrumából eredt, az ugyanis, hogy a vírus legfontosabb típusai az emberen kívül csak bizonyos majomfajtákra patogének. Az influenzavírust is csak akkor sikerült kitenyészteni és így felfedezni, amikor csaknem véletlenül, megtalálták hozzá az egyetlen fogékony állatot, a vadászgörényt. A kérdés azonban még ma sincs lezárva, mert a hepatitis-vírus iránt fogékony állatot — ha egyáltalán van ilyen — ma sem ismerünk. Ami mármost Hőgyes konkrét vizsgálatait illeti, már az első kísérletek felépítése is meglepetés. Ismerte a járványos betegségek szociális hátterét, és abból indult ki, hogy tapasztalat szerint a gyengék, leromlottak és betegesek könnyebben kapják meg a kolerát, ezért a koleraürülékkel, hányadékkal és vizelettel fertőzött állatokban először gyomor- és bélhurutot idézett elő oly módon, hogy rézszulfátot adott nekik per os, krotonolajat pedig bőr alá. Kontroliképpen nem előkezelt állatokat állított be. Amikor az állatok gyomor-bél tünetei, a hányás és hasmenés megszűntek, akkor fertőzte őket a megfelelő váladékkal úgy, hogy hólyagkatéterrel vitte be az állatok gyomrába a fertőző anyagot.