Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 50. (Budapest, 1969)

TANULMÁNYOK - Oláh Andor: Pápai Páriz Ferenc, a magyar Hippokratész (1049—1716)

,,ezek az ízek fájdultak meg" (mosáskor a kézujj ízületek). És Dobozon: „nincs nekem ennyi ízem se, aki nem lüktet". Pápai Páriz az izmot ,,/zús"-nak nevezi, „inas hús"-ról és „pecsenyés hús"-ról beszél. A nép szerint ma is hús az izom: „a húst összetörte a maszérozássál". „Már csontig ment le a hús." „Nem volt azon semmi, még hús se volt, úgy lefogyott. Ügy csörgött a csontja, úgy csüngött rajta a bőr, egy falat hús se volt rajta" (Doboz). — A Pax corporisban a szív „szú", a méh „nádra" (de „méh" is); „állkapcá"-ról, „forgócsont"-ról, „vakszem"-röl (halánték) szól. A nép „szünádra" betegségneve, mely szívdobogással jár, őrzi a régi szű szót és a nádrát. A többi is mindennapos szólásmód, pl. ilyenféleképpen: „kirothadt az állkapcá" (rosseb miatt); „egy kis vér szalad oda a forgócsontba" (Doboz). Mezőgyánban „disznóvakszem"-et, disznó koponya halántékcsontjának egy darabját törik porrá és itatják meg az ijedős beteggel. A megbetegedésre vonatkozó kifejezések is legnagyobb részben azonosak. A Pax corporis szerint: „mely veszett vérnek fel kell osztán a magzatban vagy előbb, vagy későbbre forrni: és a testen ki kell ütni" (himlőben) (314. 1.); „az himlő nemcsak a bőrön való nyavalya, hanem a belső részeket is eljárja" (315. 1.); „mikor lehullottak a himlők, fenn járhat a beteg a házban" (310. 1.); „ha a száaiit fogja el embernek az orbánc" (365. 1.); kosz: „We pedig esik az évő, rágó, sós, veszett nedvességektől, melyek a bőr alatt meggyűlvén, és veszvén, az hajas bőr ajját elfutják" (353.1.) ; „e nyavalya neme a rühnek, de csak a főnek borin uralkodik" (353. 1.); „csontot vét" a seb körömméregben (301. 1.). „Kiüt", „eljárja", „elfogja", „elfutja", „uralkodik", „lehull", „csontot vét" a seb — ma is gyakran használja ezeket az igéket a nép (Békés megyei gyűjtésem szerint is) a megbetegedés folyamatának jellemzésére, a seb jellegének meghatározására [13]. A gyógyszerkészítés technológiáját és a gyógyszer hatását is azonos igékkel fejezik ki. Pápai Páriz „kifacsar", „ecetes vízben főz meg", „boros főzet"-et készít, „összefőz", „megsüt", „összehabar", „összetör", „összekever", „porrátör", „megtör", „összeolvaszt", „ruhára ken", „párol" stb. éppúgy, mint a mai „tudós". Betegét „köti vele", „rakja", „füstöli" s elrendeli, hogy „igyék róla", éppúgy, mint a mai parasztorvos. Pápai Páriz szerint éppúgy, mint a mai népnyelv szerint „éreli", „kitisztítja", „kifakasztja", „szíja-érleli", „kioltja", „kifelé takarítja", „szítatja a gyógyszer a betegséget. „Jó melegen, amint elállhatja" — gyakori utasítás ez a Pax corporisban. Ma is szokásmondás falun: „amilyen melegen elállja". Nemcsak a szókincs azonos (valóban kincsről, kincs-tárról van szó: gazdag, árnyalt, fordulatos, kifejező nyelvről), képi erőben sincs eltérés. Szemléletesség, nagy képi erő jellemzi nyelvét éppúgy, mint a népnyelvet. A kimondott szavaknek, kifejezéseknek, mondatoknak kép az aranyfedezete. Pápai Páriz még, nemcsak „gyulladás"-ról, hanem „meggyulladás"-ról beszél: a húsétel „a vért meggyullasztja" pokolvar esetén (316.1.), és: „a meggyulladott rész soha genyettséggé nem változik" (527.1.). Ez a szó képi erejére példa; a mondatéra : „külömbkülömbféle hangot és sípolást szerez (a fülzúgás), mint a szél a házak héján megrekedvén és valamely szoros úton kimenekedvén szokott sípolni néha" (64. 1.). E formai hasonlóságon, azonosságon kívül tartalmi megfelelés is kimutatható. Nemcsak annyiban, hogy Pápai Páriz — akár külön megjegyezve, akár meg7 Orvostörténeti Közlemények