Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 50. (Budapest, 1969)
TANULMÁNYOK - Szőkefalvi-Nagy Zoltán: A Magyar Orvosok és Természetvizsgálók vándorgyűlései (1841-1933)
professzor a püspöki díszebéden nyilvánosság előtt mondotta a vendéglátó szemébe: „Az ellenkezőt még kevésbé gyönyörű beszéddel is be lehetne bizonyítani 7 ''. A választmány alelnöke, Szabó József, a híres geológusprofesszor a vándorgyűlés végén pedig Darwin arcképét osztogatta a gyűlés tagjai között [22]. Ha a két világháború között lefolyt vándorgyűlések szellemét próbáljuk elemezni, akkor leginkább az apolitikus jelleget emelhetjük ki. Értékes előadásai korszerű fokon akartak oktatni, viszont a természettudományos gondolkodásról, amelyet akkor már nem lehetett elválasztani a Magyar Tanácsköztársaság emlékétől, szólni sem mertek. A vándorgyűlések történelmi értékelése közben meg kell még említeni, milyen sokat jelentettek a vándorgyűlések a természettudományos nyelvnek magyarosítása érdekében. A mozgalom alapításakor az egyetemen még latinul vagy németül oktattak, a magyar nyelvű tudományos élet gyerekcipőben járt. Bene Ferenc ezért javasolta, hogy a gyűléseken latinul, magyarul s a „velünk oly szorosan összesógorosodott német nyelven" tárgyaljanak, de már az alapszabály azt szögezte le: „Diplomaticus nyelve gyűléseinknek a magyar." Jelszóvá vált Bugát Pál mondása: „A nemzet csak nyelvében él, a nyelv a nemzet lelke." A természettudományi nyelvújítási kifejezések elterjesztésében gyűléseivel, szakosztályi megbeszéléseivel, kiadványaival jelentős szerepe volt ennek a mozgalomnak. Ezt még akkor is pozitívan kell értékelnünk, ha tudjuk, hogy elég sok kifejezés, amelyet akkor használtak, rendkívül mesterkélt volt, s pár év múlva feledésbe is merült, * A vándorgyűlések programját viszonylag könnyű rekonstruálni, mert az első világháborúig elhangzott minden előadás megjelent, minden jelentős hozzászólás, a Napi Közlönyben és még inkább a Munkálatokban. Sajnos a két világháború közötti vándorgyűlések anyaga pénzhiány miatt nem jelenhetett meg. Igaz ugyan, hogy a legjelentősebb előadások — régebbi szokás szerint — ebben az időben is napvilágot láttak a Természettudományi Közlönyben, így nem vesztek el. Ezeknek az előadásoknak olvasása, a Munkálatok forgatása közben győződhetünk meg arról, hogy a természettudományok hazai történetének milyen értékes fejezetét jelenti a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók vándorgyűléseinek közel százesztendős története. Az úttörőknek kijáró tisztelettel kell mindig megemlékeznünk mindazokról, akik ennek az értékes, haladó mozgalomnak tevékeny tagjai voltak. Nem foglalhatjuk össze találóbban ezeknek a rendezvényeknek történelmi szerepét, mint ahogyan azt az utolsó vándorgyűlés elnöki zárszavában Szily Kálmán államtitkár tette: „A Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Vándorgyűléseinek működése nélkül sokkal, nagyon sokkal szegényebb volna a magyar természettudományos mozgalmaknak, sőt egész kultúránknak története is. Egyenesen meglepő, milyen sok közérdekű kezdeményezésnek és nagy fontosságú javaslatnak voltak forrásai a Vándorgyűlések. És szinte bámulatos, hogy az állítólag nehezen megmozdítható magyar társadalomnak minő széles rétegeit bírták ezek a Vándorgyűlések aktív érdeklődésre" [23].
