Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 48-49. (Budapest, 1969)

KÖNYVSZEMLE - Hellmuth Flashar: Melancholie und Melancholiker in den medizinischen Theorien der Antike (Vida Tivadar)

katonaság és 1944. őszén már meg sem indulhatott az egyetemi oktatás. A város felszabadulása után gyér számú hallgatósággal és megcsappant előadói karral megindult a munka 1944. decemberében; új korszak kezdődött az egyetem történetében, de ezt az időszakot már a tervezett második részben fogja tárgyalni a szerző. Továbbiakban megismerkedünk az egyetem tudományos életének fő vonásaival és részletes ismertetést nyújt a szerző a különböző fakultások, tanszékek és oktatók munkájáról. Mi csak kiragadhatunk pár nevet azok közül, akik kiemelkedő szakmai tevékenységükkel nemzetkközi tekintélyre tettek szert: a teológus Zoványi Jenő, Ravasz László, Révész Imre, Varga Zsigmond ; a kiváló pedagógiaprofesszor: Karácsony Sándor, a jogász Marton Géza, Nizsalovszky Endre. Történészek közül Szentpétery Imre, R. Kiss István, Szabó Dezső. Kiváló professzorok voltak: Hankiss János, Pukánszky Béla, Fest Sándor, Csüry Bálint, Bárczy Géza, Darkó Jenő, Hankó Béla, Soó Rezső. Az orvosi karról Huzella Tivadar, Verzár Frigyes, Went István, Benedek László, Hüttl Tivadar és Kettesy Aladár nevét említjük meg. Értéke a munkának, hogy a szerző a fejlődés vonásainak megrajzolására törekedett és reális képet festett a debreceni egyetem életének első három évtizedéről. A könyvet bő jegyzetanyag egészíti ki; a függelékben megtalálhatjuk az egyetem rektorai, dékánjai névsorát; a név- és tárgymutató könnyűvé teszi az eligazodást. A kötet nyomdai kiállítása elegáns. R. Harkó Viola * Hellmuth Flashar : Melancholie und Melancholiker in den medizinischen Theorien der Antike. Berlin, 1966. Walter de Gruyter et Co. 145 o. 21 cm. Ebben a könyvben a szerző alaposan bővített formában kiadta a tübingeni egyetem bölcseleti karán 1961. II. 23-án tartott habilitációs előadását. Az első, bevezető fejezetből kitűnik, hogy egyaránt foglalkozik a melankóliával mint emberi vérmérsékleti típussal, és mint idegrendszeri megbetegedéssel. Formális szempontja az, hogy vizsgálódásait a melankólia magyarázatára vonatkozó elméletekre korlátozza, a melankolikus lények megjelenési módozatait csak annyiban veszi tekintetbe, amennyiben már az antik orvosi elméletek is felfigyeltek rájuk. (Vö. 19-20. old.) A következő hét fejezet címei elárulják, kiknek az elméleteivel foglalkozik a könyv. 2. A hippokratészi iratok. 3. Karystosi Diokles. 4. Aristoteles és iskolája. 5. Celsus, Aretaios és Soranos. 6. Az efezusi Rufus. 7. Galenus. 8. Poseidonios és a tralleisi Alexander. így a hét fejezet időrendben kb. egy ezredévet ölel fel, mert a Corpus Hippocraticumnak A levegőről, vízről és helyekről szóló iratát, amelyben legkorábban történik említés a melankóliáról, i. e. 430—410-ből datálják, míg az utolsó fejezetben említett Poseidonios az i. sz. IV. sz. 2, felében, tralleisi Alexander pedig a VI. században élt. A fejezetekhez csatlakozó utószó egyrészt visszapillantást ad a tárgyalt elméletek közös vonásaira, másrészt röviden vázolja, milyen fejlődésen mentek keresztül a középkorban és az újkorban egészen a legújabb idevonatkozó szakirodalmi