Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 48-49. (Budapest, 1969)

TANULMÁNYOK - Réti Endre: A magyar Tanácsköztársaság egészségügye — Pólya Jenő és az orvosképzés reformja

alapítás is olyan kérdés, amit tekintetbe kell venni, de Pólya szerint egy régi professzorának ha nem is teljesen, de bizonyos mértékben igaza van abban, hogy „az ember feje olyan, mint a betűszedők skatulyája a szedőszekrény, csak bizonyos számú betű fér bele." Az új tanulmányokkal való foglalkozás mindig sokat elmos a régiek emlékeiből, és ezért a szükséges ismeretek tényleges elsajátítását kevésbé lehet a tanulmányi idő meghosszabbításától, mint — Pólya szerint — a tanulmányi idő helyes kihasználásától várni. Ennek pedig az a legfontosabb feltétele, hogy a medikusnak csak azt kelljen hallgatnia, amire okvetlenül szüksége van. Ezért azonban minden időpocsékolást meg kell szüntetni, ami ennek a tanulási időnek a helyes kihasználását akadályozza. Ez az időpocsékolás ered egyrészt az adminisztrációs nehézségekből, körülményességekből, másrészt abból, hogy az órarend mai összeállítása szerint a hallgató napjának egy tekintélyes része haszontalan futkosással telik el. Egy elsőéves medikus, mondja, például: „8- 10-ig fizikát, kémiát hallgat a bölcsészetkari telepen, innen kimegy az Anatómiára, ahol 11— 12-ig előadást hallgat, innen hazamegy és délután újra kimegy az Anatómiára, gyakorlatra". Amint látjuk, ezt a problémát nagyon is akutnak érezte a mai orvosegyetem, amikor megkísérelte a ciklikus oktatás bevezetését, amellyel ezeket a felesleges utazgatásokat, időveszteséget kívánja a reform kiküszöbölni. Ha ezek után megnézzük, mit javasol Pólya Jenő az említett kérdések megoldására, úgy találjuk, hogy az ő általa javasoltak messzemenőleg megegyeznek az ez évi reformtervezettel. Pólya aláhúzza, hogy végleges megoldást csak gyökeres reformtól várhatunk, melynek ki kell terjedni az egyetemi oktatás egész rendszerére, „mely ezért alapos meggondolást igényel, s melyet épp ezért néhány hét alatt megvalósítani nem lehet, melyet azonban mégis, nem túl hosszú időn belül meg kell valósítani, ha a magyar orvosi tudomány és a magyar orvosi kultúra tekintélyét fenn akarjuk tartani, ami pedig érdeke lenne nemcsak a fennálló orvosi rendnek, hanem az egész országnak is". Az egyik alapvető elvi kérdésre a gyakorlóorvos képzés és tudósképzés ellentétére megjegyzi, hogy a tanterv pontos megállapításával „intézményesen kell gondoskodni arról, hogy a tudósképzés és a specialistaképzés a szorosan vett szakképzéstől, melynek csak a gyakorló orvosok kiképzése lehet a célja, szigorúan elválasztassék, s hogy a gyakorló orvosok kiképzését célzó, minden orvostanhallgatóra kötelező előadások, valamint a szigorlatok programjából a gyakorló orvosok tömegére nézve felesleges ismeretek kiküszöböltessenek, amint azt Liebermann is követeli." Az általános orvosi kar idei reformtervezetében kifejezésre jut, hogy „az ún. kis tárgyak kötelező szigorlata szükségszerűen azt hozza magával, hogy e tárgyakból olyan ismereteket is oktatnak, amely általános orvosképzés szempontjából szükségtelenek. Az urológiai és orthopediai szigorlat és a szakvizsga között nincs, vagy alig van különbség". Pólya egyébként feltétlenül szükségesnek tartja a hallgatók számára a jelenlegi, korabeli helyzettől eltérően, megfelelő mennyiségű idő jusson az általános műveltség fejlesztésére is. Erről azt mondja, hogy az általános műveltségnek az a hiányossága, amelyet az orvostanhallgatókon, orvosokon is nagyon gyakran tapasztalunk, nagyon gyakran azáltal okoztatik, hogy az általános műveltség megszerzése épp a medikusok számára a mostani rendszer mellett igen nehéz.