Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 48-49. (Budapest, 1969)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK — ELŐADÁSOK - Fazekas Árpád: Jósa András élete és munkássága

Jósa Andrást nagyon szerették betegei, nagyon szerette az egész vármegye. Messze kimagaslott az átlagemberek közül. Neve fogalom volt. Jósa is nagyon szerette a Nyírséget. Igazi polyhistor volt. „Azt hitték, hogy csupán időtöltésből cselekszi ezeket, csak hogy csináljon valamit, kevesen sejtették, hogy ezekkel szerzett magának olyan tapasztalatokat, tudást, mellyel — valamint a füvek, fák és állatok életének tanulmányozásával, megismerésével — tanult meg olvasni a természet nyitott könyvéből." Mint újságíró nagyon népszerű volt. Nagyon sokat is írt Jósa, s kedvenc lapja volt a Nyírvidék. Sokan csak azért járatták ezt az újságot, hogy Jósa szellemes cikkeit, ismeretterjesztő írásait olvashassák. Jósát, mint régészt és mint előadót híven jellemzi a Nyíregyházi Hírlap 1882. évi 33, számának tudósítása „A szabolcsmegyei régészet köréből" címen Nagykállóban tartott előadásáról. íme egy részlete e tudósításnak: „Dr. Jósa szabad előadása alatt fékezhetetlen jókedv ragadta el a hallgatóságot, melyet minden újabb szellemes ötlet még inkább feltüzelt. A régiségekkel megrakott hosszú asztal mellett kezében egy-egy érdekesebb antiquitással, melynek történetét kiapadhatatlan humorával érdekesen regélte el, úgy állott a megye főorvosa, mint a mesék Faust doktora lombikjai és retortái között. A tánczmulatságra váró közönség (ui. teadélutánon hangzott el az előadás) észre sem vette, hogy közel másfél óráig tartott az előadás, annyira lekötötték figyelmét a folyton váltakozó szellemes aperszük." Mint régészt is szeretném röviden jellemezni. Az archeológiát Jósa iskolapadból sohasem hallgatta, azonban sok ezzel kapcsolatos ismeret ragadt rá a bécsi jogi karon, a magyaróvári főiskolán és az orvosképzés idején. Mindezekhez társult rendkívüli megfigyelőképessége és kiélesedett következtetni tudása. Álláspontját sohasem erőszakolta másra, de amíg meg nem győzték, ragaszkodott saját véleményéhez. Korának minden nevesebb régészével kapcsolatban állott. Mint régészt már 1872-ben említi Pesthy Frigyes hírneves történész, amikor az ország legértékesebb okmánygyűjteményét: a Kállay-levéltárat méltatja. Több alkalommal „bebarangolja" Európa minden nevezetesebb múzeumát, hogy — ahogyan magáról írta — „gyarló ősrégészti ismereteimet gyarapítsam." Csakis a Nyírség területéről gyűjtött régiségeket. Mint embert a honfoglalás, mint régészt a bronzkorszak érdekelte. írásos és szóbeli felvilágosító munkájával elérte, hogy a szabolcsi ember a talált régiségeket többé nem dobta el vagy semmisítette meg, hanem bevitte a múzeumba vagy értesítette Jósát. Erről így írt: „ . . . gyűjteményünk csakis a közérdeklődés mellett fejlődhetett annyira, hogy büszkén elmondhatjuk, hogy őskori gyűjteményünk — a Nemzeti Múzeumot kivéve —hazánkban a leggazdagabb. Ezen gyűjteménynek gyarapításában csekély személyemnek csak annyiban volt része, hogy 38 éven át igyekeztem az érdeklődést ébren tartani, tehát csak eszköz voltam." Fontosnak tartotta a leletkörülmények megfelelő rögzítését. Szerinte: „a leghitványabb rajz is többet ér a legtökéletesebb leírásnál." Szerinte Magyarország területén a Nyír adta az ősembernek a legmegfelelőbb életfeltételeket, s a Nyíri-kultúra terjedt nyugatra, nem pedig a Hallstadti és La Tene-kultúra keletre. Állandóan írta és hangoztatta: „A régészeti dogmáknak is meg kell hajolni az igazság előtt." Az idő később sokban Jósát igazolta.