Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 48-49. (Budapest, 1969)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK — ELŐADÁSOK - Karasszon Dénes: A mikrobiológia magyar mesterei

eredetét Moussu 1924-ben igazolta. A himlőoltások utáni ún. posztvakcinációs encephalitisek igazi jelentőségére csak 1923 után derült fény. Az 1871 óta folyamatosan észlelt japáni B encephalitis oktanát 1934—35-ben, az amerikai St. Louis-i encephalitis vírusát 1933, a Skóciában már a múlt században ismert louping ill fertőző voltát 1931, a keleti és nyugati lóencephalitist 1938, a kullancsencephalitist 1937, a herpes-encephalitist 1941 óta, a különféle európai országokban a juhok között legalább 200 éve előforduló surlókór fertőző eredetét pedig csak 1950 óta ismerjük. Aujeszky felfedezése nyomán egyre-másra ismerték fel az általa leírt vírusos encephalitist a legkülönfélébb állatfajokban: Marek 1904-ben macskában, Hutyra 1910-ben szarvasmarhákban enzootiásan, Rátz 1914-ben sertésben és vaddisznóban, Marcis 1933-ban juhokban enzootiásan, Köves és Hirt 1934-ben sertésekben epizootiásan állapította meg a betegséget. A hazai megfigyeléseken kívül külföldi kutatók igazolták az Aujeszky-féle encephalitisnek a világ úgyszólván minden részében való előfordulását, sőt arra is felhívták a figyelmet, hogy hasonló tünetekben nyilvánuló agyvelőgyulladást már korábban is észleltek, így pl. Zschokke 1896-ban Svájcban három tehénen látott hasonlót, a betegség lényege azonban tisztázatlan maradt. Aujeszky a róla Aujeszky-féle betegségnek nevezett vírusos agyvelőgyulladás felismerésével nemcsak egy az egész világon elterjedt fertőző állatbetegség első leírását adta, hanem a víruskutatásban és a vírusos eredetű agyvelőgyulladások tanulmányozásában is úttörő munkát végzett, hiszen mindössze öt évvel vagyunk Loeffler és Frosch felfedezése után, akkor, amikor Roux még összesen tíz olyan betegséget ismer, amelyet filtrálható vírus okozí Ma csak az ember vírusbetegségeinek számát 60-nál is többre tehetjük, nem is beszélve az állatok és növények vírusos megbetegedéseiről. Abban az időben három kritériuma volt az „ultravírusnak": szűrhető, nem látható és nem tenyészthető. Ezek tanulmányozása volt minden, ami módszertani lehetőségként rendelkezésre állt, de ez is elég volt Aujeszkynek ahhoz, hogy egy új betegség kórokozóját felismerje. A virológia, mint tudomány, tulajdonképen még meg sem született; Beijerink (1899) „Contagium vivum fluidum" elmélete is újnak számított, amikor Aujeszky elkülönítette e betegséget a veszettségtől és tanulmányozta okozóját. Évekkel vagyunk Borrel, Paschen, Prowazek és Lipschütz előtt és hol volt még akkor a mai idők jól felszerelt víruslaboratóriuma. Aujeszky-nek nem kellett szövetkultúra, elektronmikroszkóp, ultracentrifuga és a modern víruskutatás fegyvertárának számos más segédeszköze, megállapításai mégis megállják a helyüket a mai eljárásokkal végzett utánvizsgálatok fényében is. Aujeszky a „nagy felfedezések" hajnalán, a ma is egyedül korszerűnek számító kóroktani szemlélet alapján állva, határozta meg egy agyvelőgyulladás fertőző, vírusos eredetét. „Vere scire est per causas scire" — mondotta Bacon. Aujeszky felfedezése azért is egyedülálló a vírusos agyvelőgyulladások történetében, mert a többi hasonló megbetegedés alkalmával általában hamarabb ismertük a kóros elváltozásokat, mint magát a kórokozót. „Az orvostudomány történetében a klinikai megfigyelések és anatómiai verificatiók mindig megelőzték a betegségek aetiologiai conceptióját" mondotta korunk egyik nagy neurológusa, Ludo van Bogáért. Bailey ehhez hozzátette, hogy „az azóta megismert encephali-