Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 48-49. (Budapest, 1969)
TANULMÁNYOK - Sápi Vilmos: A tbc elleni küzdelem és a cselédlakások problémája a kapitalizmuskori Magyarországon
foglalkozik a tuberkulózis elleni küzdelemmel (munkahelyek, szórakozóhelyek stb.), de a megyei hatóságok feladatává teszi, hogy a „lakások egészségügyi viszonyait minden rendelkezésre álló eszközzel javítsa, különös figyelmet fordítván a gazdasági és uradalmi cselédlakások egészségügyi viszonyainak javítására" [18]. Az 1906-ban kiadott belügyminiszteri rendelet igen részletesen foglalkozik a gazdasági munkások és a cselédek lakásai egészségügyi viszonyainak javításával. Ez azonban nemcsak a kérdéssel tizenötévnyi foglalkozás befejezését, hanem egyidőben parlamenti tárgyalás alatt levő törvényjavaslat (később 1907. évi 40. tv: a gazdasági munkásházak építésének állami támogatásáról) ill. az 1907: 45. tv. 29. §-ának [19] előkészítését is jelentette. Ezek mellett még a földművelésügyi miniszter ugyanazon évben megjelent kiadványa műszaki és költségvetési leírásokat tartalmazott az olcsó és egészséges cselédlakások felépítésére [20]. Mivel formailag határkövet jelentett a 63,107/1V-b/1906. B. M. sz. körrendelet [21], annak rövid ismertetését nem mellőzhetjük. A fertőző betegségek elleni küzdelem érdekében hangsúlyozza: „ami a lakásviszonyokat illeti: e téren a javítás szüksége annál követelőbb ., . minél jobban felismeri a tudományág s az élet a lakásegészségügy befolyását a tüdővész elleni küzdelemnek" sikeres elvégzésére. Megállapítja, hogy egyes megyék e tekintetben lelkiismeretesen vették fel a harcot, viszont: „a cseléd lakásviszonyok igen sok helyt falvakban ép úgy mint városokban nem felelnek meg a közegészségi és közerkölcsiségi követelményeknek". A nyugati államok vonatkozó gondoskodásaira célozva hivatkozik az 1876. évi közegészségügyi törvényünkre, amelynek 1. és 165. §§ alapján kijelöli a ([19] jegyzetben: törvényileg érvényesülő) irányelveket, és a törvényhatóságokra bízza azok részletezését. A helyi szabályrendeletekben a zsúfoltság fogalmát is meg kell határozni. A rendelet szerint: „Zsúfoltnak vehető az a lakhelyiség, amely nem oly űrtartalmú, hogy egy felnőtt lakó számára 10 köbméter légtér és 4 négyzetméter felület jusson." Ez az ismertetett 1906. évi rendelet ezek után felhívja a törvényhatóságokat, hogy az adott irányelveknek megfelelően hozzák meg szabályrendeleteiket, illetve — ha szükséges — módosítsák azokat. A megyék a felhívásnak e tekintetben általában eleget tettek [22]. Ezzel lezárult a cselédlakások problémájának ügyében a rendeleti felhívások szakasza, amellyel a kormányzat előkészítette a törvényi szabályozást. Amíg azonban idáig eljutottak, a belügyminiszter országosan felmérette az egészségtelen cselédlakások arányát és a változtatás objektív előfeltételeit. III. A cselédlakások egészségügyi viszonyainak országos (megyénkénti) felméréséről készített adatokat nem összesítették. Néhány megyének vonatkozó anyaga azonban rendelkezésre áll, és ezekből félreérthetetlen érzékeltetést tudunk nyújtani a századforduló körüli általános helyzetről. Szabolcs az ország legnagyobb cselédtartó megyéje volt, és az alföldi cselédlakásokra jellemző kép itt tárul elénk. Ehhez járul még az is, hogy az alföldi agrárszocialista mozgalmak több oldalról érintették ezt a megyét. így nem véletlen, hogy Szabolcs-megye 1897-ben elsők közt hozta meg — egyébként no
