Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 46-47. (Budapest, 1968)

TANULMÁNYOK - Dörnyei Sándor—Dörnyeiné Dapsy Henriette: Semmelweis hazai utóéletének első évtizede. I. A pesti egyetemi szülészeti klinika Diescher János professzorsága alatt

Kézmárszky ebben az időben nyilván megelégedtek Semmelweisnek azzal a „lazításával", amiről nagy művében maga emlékszik meg: „A chlormosásokat rendesen nem alkalmaztuk, mert nem kellett kezeinket bomlott állati szerves anyagtól megtisztítani. Csak azon néhány bonczolás után, melyet végeznünk kellett, használtunk chlormészt kezünk tisztogatására" [39], Semmelweis azonban a gyermekágyi láz fellépése esetén azonnal megtette a legszigorúbb intézkedéseket, hogy a fertőzés továbbterjedését megakadályozza, ezért az ő idejében csak szórványos esetek fordultak elő. Utódaiból ez a szigor hiányzott, nem léptek fel időben az esetek elszaporodása ellen. Diescher valóban nem volt jelentős ember, még az egyetemi pártharcokban vele közös fronton harcoló Gyógyászat sem sok jót tud róla mondani. Nyugdíjaztatási kérése beadásakor a vele egyidőben visszavonuló Arányiról megmondja, hogy „a kórbonctan Pestre átültetője", Lippayról, hogy ,,néhai nagyhírű orsz. szemorvos és buzgó tanár". Diescherről csak azt mondhatja, hogy ,,a szülészet ny. r. tanára" [40]. Halálakor is nagy magánpraxisát emlegeti. Tudományos felfogását elég dodonai stílusban jellemzi: „Diescher a modern gynaekologiának mindig színvonalán álló, de a merész újításokat tartózkodva fogadó tudós volt, a jeleseknek bizonyult vívmányok hasznosítása volt elve" [41], Összefoglalóként megállapíthatjuk az elmondottakból, hogy a pesti egyetemi szülészeti klinikán Semmelweis halála után kétségtelen a visszaesés. Egy óriás kidőlte után ez természetes. Itt azonban többről is van szó. Diescher jelentéktelen személyisége a Semmelweis által elvetett magok kikelését súlyosan hátráltatta. A Semmelweist követő orvosok elsősorban Fleischer Rókus-kórházi osztályáról kerültek ki, vagy Semmelweis tanítványai voltak, s azután különböző helyeken működtek. A magyar szülészetnek Semmelweis által megindított fejlődése — Dieschertől függetlenül — 1870-től szélesebb körben indult meg. Ambró János és Kézmárszky fellépése után hamarosan egész sor fiatal nőorvos (így az itt is említett Liebmann Móron, Bruck Jakabon és Ráth Józsefen kívül elsősorban Góth Manó, Konrád Márk) lépett fel. A Semmelweistől kiinduló fejlődési vonal akkor tört meredekebben felfelé, amikor 1879-ben kötelezővé tették a szülészet hallgatását az egyetemen, s 1881-ben Tauffer Vilmos vezetésével létrehozták a második szülészeti klinikát, egyszersmind különválasztották az orvos- és bábaképzést. A gyermekágyi láz kérdésében a néhány magyar szülészeti intézmény nem maradt el a külföldi színvonal mögött, a pesti egyetem azonban — még hazai vonatkozásban sem — játszott vezető szerepet. Ambró, Fleischer szerepéről, valamint a Semmelweisszel kapcsolatos további megnyilatkozásokról külön tanulmányban kívánunk beszámolni. JEGYZETEK [1] Gortvay György: Semmelweis emlékezete. Orv. Hetil. 1965, io6, 33, 1538 — 1541. [2] Gortvay György — Zoltán Imre: Semmelweis élete és munkássága. Bp., 1966. — Benedek István: Semmelweis és kora. Bp., 1967. [3] Id. m. 416. 1.