Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 46-47. (Budapest, 1968)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK - ELŐADÁSOK - Fekete Sándor: Semmelweis és a bécsi forradalom

túlzás nélkül lehet állítani, hogy — hacsak rövid időre is — Ausztria kormányzását a bécsi Aula irányította. A Légió alaptervezete szerint a Nemzeti Gárda alá tartozott. A Légió elsősorban a tanítási és tanulási szabadság érdekében emelte fel a szavát. A miniszter, báró Sommaruga március 30-án ezt megadta, s az egyetemen ki is hirdette. Hamarosan újabb alkotmányjogi követelésekkel lépett fel a Légió az ún. Sturmpetitióban, s ezáltal működése a politikai élet központjába került (május 5.). A császár és a kormányzat közben Innsbruckba menekült, ott a konzervatív aulikusok kerültek túlsúlyba, s az alsó-ausztriai kormányzó, Albrecht Montecuccoli kiadta a rendelkezést a Légió feloszlatására (május 25—20.), és a Nemzeti Gárdába történő beolvasztására. A rendelkezésnek azonban nem volt hatása. A Légió felettese, gróf Hoyos kiadta a rendelkezést, hogy a politikai tevékenység nem egyeztethető össze a Légió feladatával. A Légió megszüntetése erős ellenállással találkozott, s nem volt keresztülvihető. Később Latour gróf, a hadügyminiszter a birodalmi gyűlésen (Reichstag) felolvasott egy névtelen levelet, amely a kormányzat felborításával vádolta meg a Légiót. A vádak valódiságát nem vizsgálta ki, és a Légió vezetője még aznap tiltakozott a birodalmi gyűlésen a vádaskodás ellen. A második bécsi forradalom A Légió Pulszky Ferenc útján kapcsolatot tartott fenn a magyar szabadságharc vezetőivel. A második bécsi forradalom idején, 1848. okt. 6-án a bécsi polgárság megakadályozta, hogy a gránátos bataillon a magyarok ellen vonuljon. Ezután történt a hadügyminiszter, Latour gróf meggyilkolása. Windischgrätz csapatai megszállták Bécset. Windischgrätz egyik fő követelése az volt, hogy az Akadémiai Légió adja le a fegyvereit, és oszoljék fel. A Légió vezetősége október 23-án kimondotta feloszlását. A vezetőket megvádolták azzal, hogy részük volt Latour gróf meggyilkolásában, illetve a tömeg felbuzdításában. Bár ezt nem tudták bizonyítani, többeket a vezetőségből elítéltek. Csak 1850-ben jött meg a császári kegyelem azok számára, akik még elérhetők voltak. Az egyetem működését csak 1849 februárjától engedélyezték. Az ostromállapot 1851 szeptemberéig volt érvényben. Az októberi forradalom leveretése után az Akadémiai Légió tagjai közül sokan Magyarországra menekültek, csatlakoztak a magyar szabadságharc alakulataihoz. A Honvédelmi Bizottmány ezeket Bem tábornok erdélyi seregébe osztotta be, s a december második felében már részt vettek a Puchner ellen vívott csatákban. Ezek a csapatok halálfejes légió néven küzdöttek [19]. Molisch nem közöl Semmelweisre vagy szűkebb környezetére vonatkozó adatokat. Hasonlóképpen nem találjuk Semmelweis nevét felemlítve I. Fischer kitűnő könyvében [20], noha Fischer név szerint felsorolja az Akadémiai Légió tagjait, megadja azok rövid életrajzi adatait. De Semmelweis nevét,