Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 44. (Budapest, 1968)

KÖNYVSZEMLE - Wolfgang Kloppe: Medizinhistorische Miniaturen (Vida Tivadar)

táció címe. Mindegyik cikk, illetve tanulmány végén kimerítő bibliográfia található, amely arra mutat, hogy a szerzők nemcsak német, hanem magyar, román, szlovák, cseh és lengyel szerzők műveit is forgatták. Az előszó végén szerényen megjegyzik, hogy ők kórházi orvosok, és azért „számos problémát csak felvetettek, bőséges okiratanyag vár még a feldolgozásra. Épp ezért tág mezeje nyílik az intenzív orvostörténészi munkának is." Nem kétséges, hogy e tekintetben a magyar orvostörténeti kutatásra is hálás feladat várna. Hiszen a német kutatóktól nem várható el magyarországi vonatkozásban az a tárgyi tudás, ami a távolabbi összefüggések felderítéséhez nélkülözhetetlen. Márpedig ennek hiánya munkálataikban éppen a magyarországi vonatkozásoknál itt-ott fellelhető. Nem beszélve arról, hogy a magyar — általában a nem német — hely- és személynevek helyesírásában sok pontatlanság és következetlenség fordul elő, amit nem lehet minden esetben sajtóhibának minősíteni. Alapelvük, amit e tekintetben a 425. oldalon (II. sz. tanulmány) levő 2) jegyzetben közölnek, vitatható, és .azt sem viszik keresztül következetesen mindenütt. A Haliéi Egyetem I. sz. klinikája főorvosának, Dr. Kaiser docensnak és ugyanezen intézet igazgatójának, Dr. Krosch egyetemi tanárnak ismertetett értekezései e néhány kifogás ellenére az orvostörténeti szakirodalom komoly nyereségét, könyvtárunknak pedig értékes gyarapodását jelentik. Vida Tivadar Wolfgang Kloppe : Medizinhistorische Miniaturen. Berlin, 1966, A szerző saját kiadása. Előszóval, bevezetéssel és tárgy-, valamint névmutatóvá 1203 oldal. Könyvének alcíme: „Az orvostudományi és természetbölcseleti realizmus és idealizmus bemutatása tipikus személyiségeken és ideológiákon" — megadja egyúttal írásművének programját is. Vezérfonalát pedig nyilván Carl Gustav Carusnak (1789—1809), a múlt században élt jeles drezdai orvostanárnak, Goethe barátjának ez az 1854-ben leírt gondolata adja: „Aki tudja, egyáltalán mennyire problematikusnak látszik mindenfajta megismerésünk a külvilágról, annak egyidejűleg azt is meg kell tapasztalnia, tulajdonképpen mennyire fontos az a feladata, hogy sohase veszítsük itt el az idealizmus és realizmus közti egyensúlyt." Ha az előszót és az indexeket leszámítjuk, 187 oldalnyi terjedelméből közvetve vagy közvetlenül Goethe természettudományos nézeteivel 101 oldalon keresztül foglalkozik. Közvetlenül abban a fejezetben, amely Virchownak Goethéről mint természetbúvárról szóló beszédét ismerteti. Közvetve a könyv első négy fejezetében, amely Christoph Wilhelm Hufelandról (1762 — 1836) szól, aki 1783-tól 1793-ig az írófejedelemnek orvosa és barátja volt; továbbá abban a fejezetben, amelyik Schillerrel mint a hercegi katonai akadémia tanulójával és orvossal foglalkozik — amennyiben ti. kitér Schiller és Goethe kapcsolatára is. Az utolsó előtti fejezet a megismerés lehetőségeivel foglalkozik az orvostudomány terén, mégpedig történelmi visszapillantást is nyújtva a megismerés egyes útjairól. Az utolsó fejezet címe: „Természetbölcseleti gondolatok Eduard May (1905—1956) műveiben, és azok kapcsolata az orvostudománnyal". May a nyugat-