Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 44. (Budapest, 1968)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK — ELŐADÁSOK - Daday András: Újabb adatok a régi Balatonfüred történetéhez

gyűjtést rendeztek részére. Ezt látva Pál apát, a szerencsétlenül jártnak 2 forintot adományozott, mivel szolgálatában járt szerencsétlenül, azután Veszprémbe küldte gyógykezelés céljából. — Kifogásolja, hogy a Helytartótanács által kiutalt orvosi műszereket elvitték, és hogy nem áll az orvos rendelkezésére egy kisegítő személy. Kicsinyes gazdálkodás miatt a javításokat a fürdőházban, a forrás körül sem végzik el. Nincs világítás a forráskútnál, s emiatt sok a baleset. Kevés gon­dot fordítanak a sétányok, utcák tisztán tartására. A szemét és trágyadombok visszataszítóak. Szobák, lakások elhanyagoltak. A felsorolt okok miatt pusztul és néptelenedik el Füred. Hírneve csak akkor szerezhető vissza, ha a tulajdonos a Helytartótanács által közölt kötelességeknek eleget tesz. Ha a rend hasznot húz Füredből, akkor arra kényszeríthető, hogy a vele járó terheket is viselje. Beadványa végén azt kéri Riesz az uralkodótól, engedje meg, hogy mint helyi fizikus és a közrendnek első „handhabere" a füredi jószág állapotáról minden évben tudósítást adhasson a Helytartótanácsnak, s javaslatokat nyújthasson be az általa szükségesnek vélt újításokról, azokról az újításokról, melynek révén Füred fellendülését reméli. Erre az éppen nem hízelgő felségfolyamodásra 1818. márc. 30-án adta meg a választ Horváth Pál apát. Válasza tárgyilagos, mértéktartó, körültekintő. Vissza­utasító cáfolatai bizonyítékokkal alátámasztottak. Lényege a következő: Ha a vendégek száma oly nagy mértékben csökkent, az apátság nem épített volna legutóbb új vendéglőt, s a veszprémi postamester sem épített volna bizony­talanra 26 szobás vendégfogadót. Az utóbbi 2 év forgalma nagyobb volt, mint az előbbi, mert a bel- és külföldi politikai viszonyok gondjaitól mentes volt. A vendégek több asztalt foglaltak le, a bormérőknek szokatlan forgalma volt. Utóbbit a fizikus sem tagadhatja le, hisz maga is korcsmárosságot űzött. A bérlők az élelmiszerek, borok, fürdők, esetleg a szobák árát nem emelhették fel, mert mindennek megvan a köztekintélyek által megszabott ára, melyek közszemlére ki vannak függesztve. Ezek ellenőrzésére a vármegye közrendi biztost alkalma­zott, ki mellé az utóbbi időben katonai biztost is állíttatott. Köztudomású, hogy az előző esztendők általános drágasága miatt a savanyúvíz mellett is fel kellett az árakat emelni, de ebbe mindenki belenyugodott. — Ami Rieszt illeti, az orvosi működés ürügye alatt tilalom dacára a kereskedés és különböző határtalan nyerészkedés útját járja, szándékait elkendőzi. Megbízása különben is szükség­ből történt, próbaidőre, ideiglenesen egy esztendőre, 400 Ft fizetésért. Az orvosi lakásról önként mondott le az uradalom javára, mivel az Eszterházy-házat előzőleg kibérelte. Kiderült, hogy borait palackokban az urasági szállodába hordta és hordatta, s jóformán több bort mért ki, mint a korcsmárosok. Minden lépését és tettét spekulációnak rendeli alá, s elhanyagolja fizikusi hivatását. így számos fürdővendég bizalmatlanságát idézi elő gondatlanságával, kik azután idegen orvos segítségét kénytelenek igénybe venni. Riesz szélhámosságával, boreladás­sal, cukorfőzéssel, nem orvosi működéssel tette magát ismertté. Jól forgó nyelvé­nek megfelelően álmokat kínál realitások helyett. A jogok és joghatóságok, más­felől a hivatali kötelességek határait összezavarja, s így magának adományozza a fizikusi állás ürügye alatt nemcsak a közrendészeti biztosság működési körét,

Next

/
Oldalképek
Tartalom