Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 43. (Budapest, 1967)

Tanulmányok — Közlemények - Erna Lesky: Semmelweis Ignác Fülöp és a bécsi orvosi iskola

teremtenünk az összefüggést a Thun—Hohenstein-féle főiskolai reformmal. 1849. szeptember 30-án jogerőre emelkedett, s így átruházták a karokra az oly régen várt önkormányzatot. Semmelweis tanára, lovag Rokitansky Károly 1849. október 1-én vette át, mint az első szabadon választott dékán, az orvosi fakultás vezetését. Ezzel a reformisták, a Semmelweis számára baráti erők vezetésre tettek szert a tanári testületben. Rögtön újra kezdték a Semmelweis melletti harcot. Semmelweis már 1850. február 9-én beadta a szülészetből való habilitáció iránti kérvényét. Ezen a szakon a tanítás akkoriban csakúgy mint ma, nem szorítkozott csupán elméleti előadásokra, hanem azt gyakorlati oktatás egészítette ki. Utóbbinak mind a fantómon, a női ivarszervek mesterséges utánzatán, mind pedig a hullán, a cadaveren kellett végbemennie. Éppen az újonnan kibocsátott habilitációs rendelet hangoztatta ezeket a demonstrációkat. Ám ennek a habilitációs rendeletnek fogyatékossága is volt. Elfelejtették benne meghatározni, honnan szerezzék ezt a demonstrációs anyagot azok a docensek, akik nem tartoztak többé valamely klinika kötelékébe. Éppen akkor, amikor Semmelweis habilitációja folyamatban volt, lett ez a hiányosság nyilvánvalóan a később syphilis-kutatóként ismertté lett Zeissl Hermann habilitációjának esetében. A közoktatásügyi minisztérium tehát előbb visszavetette mindkét habilitációs kérvényt, mind Zeisslét, mind pedig Semmelweisét. Már a két ügyiratnak ez az összekapcsolása az ellen szól, hogy Semmelweis kérvényének az elutasítását ellenségei, Rosas és Klein személyes neheztelése újabb megnyilvánulásának fogjuk fel, amint ez eddig általában történt. Sokkal inkább általános és elvi kérdésről van itt szó, amely éppen a reform utáni ezen két első habilitációs kérvénnyel kapcsolatban merült fel, tudniillik: milyen mértékben lehet és kell a gyakorlati tárgyak docensei számára hullákat, illetve beteganyagot rendelkezésre bocsátani. Ez a bécsi iskola klinikai utánpótlása számára annyira életbe vágó kérdés volt, hogy a kar behatóan foglalkozott vele és Rokitansky mint dékán és egyúttal a hullakérdésben mértékadó szakember kidolgozott róla a minisztérium számára egy részletes szakvéleményt. Akkoriban, a bécsi iskola kórbonctani irányának uralma idején bizonyos szakokban valóban hiány volt hullákban. Rokitansky azonban el nem mulasztotta, hogy szakvéleményében ne utaljon arra, hogy éppen a szülészet terén nincs szó ilyen hiányról.