Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 43. (Budapest, 1967)

Könyvismertetés - Farkas Gyula—Dezső Gyula: A magyar antropológia bibliográfiája (1952-1964) (Kőhegyi Mihály) - M. Porcius Cato: A földművelésről. Latinul és magyarul. (V. Kovács Sándor)

mészetesen a magyar is. A középkor eléggé gyér számú emlékében kórházi rendek scriptorai másolgatják Avicenna Canon-jának láz- és pestis elleni receptjeit. A humanisták fellépése sem hozott e téren számottevő fordulatot, pedig a reneszánszát élő római irodalomkultusz ebben a vonatkozásban is tudott volna értékes felfedezésekre jutni. Itt van pl. Cato De agri cultura c. gazdasági munkája, amelynek első magyarnyelvű kiadása időszerűvé teszi e nagyfontosságú forrásmű orvostörténeti vonatkozásainak felidézését. Cato műve természetesen elsősorban agrártörténeti kútfő, de persze több is annál. Értékes adatokat tartalmaz a népies gyógyításmód korai szokásairól Itáliában, némelyike már a folklór területét súrolja. Egészségügyi tanácsai jórészt az emésztőszervek rendellenességeivel függnek össze: hashajtónak például háromszor is borban áztatott kígyófüvet ajánl (CXXII —CXXIV. Vinum ad alvum movendam etc.), aztán megad egy vegyes összetételű italt is (CLXVI. Alvum deicere). De ellenkező panaszokra is van orvossága borban áztatott keserű gránátalma felhasználásával (CXXXV. Ad tormina et si alvus non consistet et ad taenias et lumbricos). A vesebántalmak ellen boróka- és fenyőtoboz porát javallja borral leinni (CXXXI. Vinum concinnare ad lotium), valamint porrá tört tömjént kínál főtt mézzel, majoránnás borban elkeverve (CXXXVI. Ad dyspepsiam et stranguriam). Derékzsába ellen pedig hatásos ivókúrát végezhetünk, ha felaprított borókafenyőt forralt borban kiáztatunk és azt isszuk (CXXXII. Vinum ad isciacos concinnare). Univerzális csodaszert Cato csak egyet ismer: a káposztát, „quae vocantur septem bona, in commixtura natura omnia haec habet brassica." Ez épp oly biztos orvosság szívpanaszok, légző- és emésztőszervi megbetegedések ellen, mint ízületi fájdalmak, vagy daganatok és fertőzött nyílt sebek gyógyítására. Egyszóval: omnia sana faciet, intro quae dolitabunt." E fejtegetésekben az egyébként racionálisan gondolkodó szerző szövegéből erősen kiütközik egyfajta kritikától független hagyomány, amelyet a szakirodalom a görög Mnésitheos gyűjteményéig szokott visszavezetni. Legkirívóbb példája ennek talán az a passzus, amikor megtudja az olvasó, hogyan kell különleges gyógyhatású fürdőt készíteni erőtlen emberek, beteg gyermekek, fájó végtagok és gyengülő szem felerősítésére. Ehhez össze kell gyűjteni „lotium eius, qui brassicam essitarit" és felmelegítve használatba venni (CLXV. De brassica). A hatás misztifikálása már jelzi azt a határt, ahol a gyakorlati tapasztalat folklorizálódó tendenciákkal keveredik. De nemcsak olyen kielemezhető elemek hagyományozódtak a De agri cultura lapjain, hanem expressis verbis leírt népi hiedelmek is. Az állatgyógyítások több mozzanata ide sorolható. Az orvosság elkészítésekor a tipikus három szál dominál: 3 csipet só, 3 babérlevél, 3 szál póréhagyma, 3 gerezd ulpicum-hagyma, 3 szem tömjén, 3 szál szabinfű, 3 rutalevél, 3 fehérszőlőinda, 3 szem fehér bab, 3 szem parázs, 3 sextarius bor. Az orvosság beadásának sajátossága az, hogy nem a földön történik, hanem a magasban (LXXIX. Bubus medicamentum, „bosque ipsius et qui dabit facito