Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 42. (Budapest, 1967)
Sournia, J. C.: Pierre Franco és a reneszánszkori francia sebészet
születnek, hogy alig bírjuk számukra mindjárt a megfelelő szót megtalálni. Engedünk a könnyelműség kísértésének, egyik szót a másik helyett használjuk, önkéntelenül is áldozatául esünk az imperializmus bizonyos nemének, amikor torz vagy rosszul értett idegen szavakat átveszünk, vagy olyan értelmet adunk azoknak, amellyel eredeti nyelvükben nem bírnak. Végül is tudományos beszédmódunk rosszul alkalmazkodik a folytonos mozgásban levő valósághoz, elveszti pontosságát és nemcsak a megértésnek, hanem a haladásnak is kerékkötőjévé válik. Ezek a súlyos tökéletlenségek nemcsak az orvostudományt vagy Franciaországot búsítják; valamennyi tudomány és minden ország ugyanezekbe a nehézségekbe ütközik. Mivel ismeretelméleti területre értünk, felidézem azt az esetet, ami Francoval történt egyízben. Szívesen emlegetik, hogy egyike az urológia megalapítóinak, és hogy nevezetesen ő találta ki elsőnek a szeméremcsont feletti hólyagmetszést. Először is Franco nem csak urológus volt. És aztán, valóban ő találta-e fel ezt a cystostomiát ? Egyébként cystotomia lenne a sokkal megfelelőbb kifejezés. Hallgassuk csak a beszámolóját. Franco hozzálátott, hogy egy gyermek esetében húgykövet távolítson el. A hólyagba a szokásos oldalsó gátfelvágás révén juttatott műszer nem jutott a kő megragadásáig, még a végbélbe vitt újj segítségével sem, amely a követ igyekezett irányítani, A gyermek szenvedett és ordított, a kétségbeesett szülők már jobban szerették volna az operáció abbahagyását vagy akár a gyermek halálát, minthogy szemtanúi legyenek további kínzásának. Franco erre olyan elhatározást tett, amelyet hősinek ítélt, a szeméremcsont felett felvágta a hasfalat, kinyitotta a hólyagot, könnyűszerrel kiszedte a követ, és a gyermek komplikáció nélkül meggyógyult. A merész sebésznek hirtelen meglátása támadt, de ez a művelet nem ismétlődött, mert azt a tanulságot merítette belőle, hogy ezt a veszélyes beavatkozást nem ajánlhatja másoknak, s a maga részéről sem ismételte meg sohasem. Magának Franconak a szemében is kisegítő és végső szükségben alkalmazott eljárás volt ez; nem tette rendszeres gyakorlattá. Amire rájött, értéktelen volt, mert nem volt tudatában annak, hogy felfedezett valamit. És mégis, ha számításba vesszük a korabeli sebészeti módszereket és azt, hogy az aszepszist még nem ismerték, minden amellett szólt, hogy a kőnek a nyitott hólyagból a szabad szem ellenőrzése