Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 42. (Budapest, 1967)

Hints Elek: A Bolyaiak exhumált földi maradványai

A BOLYAIAK EXHUMÁLT FÖLDI MARADVÁNYAI írta: HINTS ELEK (Budapest) A

közkedveltségben álló öreg tudós, Bolyai Farkas 1856-ban halt meg. Utolsó útjára még a város lakosságának nagy tömege kísérte el, de emlékezetének képe évről évre fakult. A különcnek tartott fiát: Jánost 1860-ban csak három civil kísérte ki utolsó útjára, a katonai díszkíséreten kívül. Az emberektől félrevonult, magába zárkózott és meg nem értett tudósról hamar elfeledkeztek az emberek. Már-már úgy látszott, hogy a tudományos világ is megfeledkezik róluk, amikor Hoüel bordeauxi matematikus felhívta a világ figyelmét Bolyai János Appendixére 1867-ben, majd az 1868-ban közzétett munkájában. A matematikusok egész sora világszerte felfigyelt Bolyai munkásságára. A legkiválóbbak közül a francia Poincaré, az olasz Bonola, Baltrami, Forti, Angliában Flye és Russel, az USA-ban Halsted, Németországban Grunert, Frischauf és Simon. Hazánkban: König, Réthly, Szily, Schmidt és többen más nemzetek soraiból, akik kiemelték a feledés homályából a Bolyaiakat és a halhatatlanság dicsőséges fényébe állították. A megbecsülés fokozatosan következett be: 1884-ben Bolyai Farkasnak síremléket állít a marosvásárhelyi református kollégium. Koncz tanár tollából megjelenik Bolyai Farkas, részben Bolyai János életrajza. Külföldiek is kutatják Bolyai János sírhelyét, amit volt gazdasszonya: Szőts Júlia mutatott meg 1893ban. E fölé a Magyar Mathematikai Physikai Társaság sírkövet emelt 1894-ben.