Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 42. (Budapest, 1967)

Bencze József: Adatok a magyar népi empirikus állatgyógyászathoz

kevés egészséges marha találtatik. Azok pedig amelyeknek nyavalya­jók nem nyilvánságos, azok is alatomba már betegek, és az nyavalya megkezdte környékezni s a dög nyavalyákra elkészíttettek. Mind­azonáltal elhitetitek magatokkal, hogy azok még mind egészségesek. Ezt abból hiszitek, mivel esznek, tejet adnak, és elevennek látszanak. Mintsem a betegek. Hogy pedig ebben valóban hibáztok, magatok könnyen észreve­hetitek, mert alig tartotok egy ökröt vagy egy tehenet egészségesnek lenni, azok is hamarjába lábakról leesnek és nyavallás voltoknak lát­szató jeleit mutatják. Ne hidjétek, hogy Marháitok csak akkor betegülnek meg, mikor már veszedelemhez közel vannak, több napokkal, hetekkel, hónappal előbb azoknak dögnyavalyája már bennük érkezett. Különös ez állapot azokban a nyavalyákban, melyekre maga az Helység okot ád, melyek az egészségtelen és állhatatlan időtől egész­ségtelen istállóktól származnak: különösek ismét azok a nyavalyák, amelyek először a testet, a vért, és a testnek nedvességét megrontják és az után nyilvánvaló Nyavalyákká válnak. Ha hasonló történetekben egészséges Marháitok körül szorgalma­tosan vigyáztok, e Következendő ez bizonyító jelekre találtok, hogy marháitok nem oly jókedvűek mint előbb. Szemeik nem úgy fény­lenek, nyelvek nem oly éles, járások nem oly bátor, szőrök borzad. Mindezek a részek hol nagyobban, hol kevésbé változnak, színet­lenek, szomorúak, lassúbbak, homályosok, halaványok s mind a dög­nyavalya hozza magával s a környű álló állapotok különféliek s meg­megváltoztak. A teheneiteknek a teje hamarosan megváltozik, hogysem a nya­valya magát kijelenti, íztelenné, vizessé, híggá válik, kevesebb sajtot és írósvajat ád. Mindezek a jelek közül többnyire elébb vagy utóbb mielőtt a nyavalya kitör megjelenik. Mert ámbár egészségesnek láttatik is lenni, egyik vagy másik, mindazonáltal nagyobb részént belül megfogyatkoztak betegesek, reszketősek, sokkal előtte, hogy a nyavalya magát nyíltan kimutatta a betegségnek gyökere benne vagyon. Mihelyt a betegség egyik vagy másik megdöglött felbontott mar­hákban azokat a jeleket látjátok, amelyekben a dögbetegség elhatal­masodik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom