Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 41. (Budapest, 1967)

Karasszon Dénes: Egy magyar orvostörténész

„Das ist ein Buch! Ein Buch der Freude in trüber Zeit" mondotta róla SUDHOFF KAROLY, a világhírű lipcsei orvostörténész professzor [3], Mégis, éppen a német nyelven történő kiadás nem volt ínyére MAGYARY-KOSSA GYULA erős és nem is véka alá rejtett németellenességének. Ebbeli meggyőződésének, ahol tehette, hangot is adott. 1921-ben tartott tanévnyitó beszédében (Orvosi szakoktatás és egyetemi élet a régi Magyarországon) a következőket találjuk: ,,... sokat beszélünk például arról, hogy kultúránk menynyit köszönhet Németországnak. Ezt nem is fogja tagadni az elfogulatlan ember. Csakhogy az éremnek két oldala van: arról is joggal beszélhetnénk, hogy mennyit vesztettünk a Németországgal való kulturális kapcsolatunk miatt?" Ahol csak tehette, szóban és írásban egyaránt kiállt mindazok ellen, ,,. . . kik a német tudományosságot a maga eredeti mivoltában, eredeti színében (kivált pedig terjengősségében) terjesztik Magyarországon". Ezen túlmenőleg azonban politikailag is állást foglalt a német befolyással szemben, mégpedig úgy, amint az ránézve általában jellemző volt: bátran és leplezetlenül. Ettől nem is lehetett eltántorítani. Fentebb idézett tanévnyitó beszédében a következők olvashatók: „. . . a német kultúra hatása nemcsak erőt adó transfuzió volt hazánk szellemi ereibe, hanem venaesectio is, mégpedig ránk nézve, a különben is vérefogyott, elgyöngült nemzetre nézve nagyon is kártékony érvágás ..." Valóságos hitvallás ez a német befolyással szemben. És ezek a sorok 1929-ben láttak napvilágot! Ilyen vélemény hangoztatása mellett nem csodálkozhatunk azon, ha MAGYARY-KOSSA GYULÁT számos támadás is érte. Ő azonban, mint „integer vitae scelerisque purus" tántoríthatatlan volt és a támadások nem megalkuvóvá és alkalmazkodóvá, hanem inkább visszahúzódóvá tették. „A magány és a szabadság mérhetetlen szeretete vonzotta ki a városból a hegyek egyedülvalósága közé" olvassuk róla [13]. Valóban rezervált, sőt sokszor barátságtalan volt, majd, különösen kora előrehaladtával mindinkább elzárkózóvá vált. „Si bibliothecam habes, nihil deest" vallotta ő is CICEROvû és életének utolsó éveit 10 000 kötetes könyvtárába húzódva töltötte. Művei ma is élnek. Magyar Orvosi Emlékek c. munkája azóta is — WESZPRÉMI Succinctájával és LINZBAUER hétkötetes, hetedfélezer oldalas Codex-ével együtt — a magyar orvostudomány