Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 38-39. (Budapest, 1966)

Szabadváry Ferenc: Szily Pál (1878—1945) élete és működése

oldatait tévesen Salm-féle oldatoknak nevezte. S aim Friedenthal nyomán, de még Soerensen előtt foglalkozott e problémával ugyancsak foszfátpuffereket használva (10). Szily Pál (szilsárkányi) 1878, máj. 16-án született Budapesten. Apja Szily Adolf egy. ny. rk. tanár, kórházi igazgató főorvos volt. Szily Pál a budapesti egyetemen végezte tanulmányait, 1901-ben az élettani tanszékre nevezték ki tanársegéddé. 1902-ben nyerte doktori oklevelét. Ugyanezen évben ment berlini tanulmányútra. 1903 szeptemberétől 1905-ig a budapesti sebészeti klinikán volt gyakornok. 1905-ben sebészorvosi oklevelet nyert. 1905-ben a Rókus-kórház sebészetére nyert segédorvosi kinevezést 1908-ban a budai tüdőbeteggondozó főorvosa lett, ahol szerológiai, bakteriológiai, venerológiai és urológiai rendelést is ellátott. 1909-ben a Zsidó Kórház szerológiai és kísérleti gyógytani állomásának vezetőjévé nevezték ki. Az első világháborúban mint század- és ezredorvos működött. A kassai katonai bakteriológiai és járványügyi állomást vezette 1918-ig. A háború után úgy tűnik, hogy magánpraxist fejtett ki a fővárosban. 1928-ban az Országos Társadalombiztosító Intézet Magyaróváron bízta meg urológiai szakorvosi rendeléssel, évi 1200 pengő fizetéssel. Mivel a rendelést lakásán, saját felszerelésével végezte, havi 50 pengő műszerhasználati díjat engedélyeztek. 1944-ben származási okokból felmondtak az ekkor már súlyosan cukorbeteg orvosnak, 1945 februárjában a nyilasok letartóztatták és a győri gyűjtőtáborba szállították. Súlyos egészségi állapotára való tekintettel 1945 márc. 25-én „felgyógyulásig" hazabocsátották. A felszabadulást Mosonmagyaróváron érte meg. Április 4-én már újra szolgálatra jelentekezett a Társadalombiztosító Intézetnél. A megpróbáltatásokat és gyógyszerhiányt azonban beteg szervezete nem bírta, 1945. augusztus 18-án, 68 éves korában elhunyt. Hamvai Magyaróváron nyugszanak. Szily Pál számos más publikációt írt későbbi idejében is. Ezek azonban tisztára az orvostudomány tárgyköréből vannak, a kémiatörténész nem tudja őket sem értékelni, sem ismertetni. Rövid összefoglalásukat adom csupán, hozzáértés nélkül, azért,