Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 37. (Budapest, 1965)
Bartucz Lajos: Anthropologiai és személyazonossági vizsgálatok Semmelweis csontvázán
arccsontok a koporsó nehéz felbontásával járó többszöri rezgéstől, mozgatástól több helyen megrepedeztek, s főleg az orrcsontok közepétől az állkapocs gonion tájékához haladó síkban az összes arccsontok megrepedtek, széjjel málltak, darabokra törtek. Ezért az arckoponyát, a legóvatosabb kiemelés dacára is, csak részekben, és erősen sérülve, sőt hiányosan lehetett kiemelni. így az állkapocs ramusai 8 darabra törve, a felső arc 15 kisebb-nagyobb darabra széjjelválva és törve került elő a koporsóból. Az állkapocs mindkét ízülő feje le volt törve. A jobb oldali törésfelülete elég sima volt és sáros, földes patina fedte, annak jeléül, hogy már a mostani kivétel előtt, valószínűleg a fémkoporsóba való tétel előtt el volt törve. A bal ízülőfej alsó nyaki része annyira korhadt volt, hogy a legkisebb érintésre porrá esett szét, még finom kefével sem lehetett kefélni. A két maxilla-darab külön volt, mindkettő nagyon korhadt, s a legcsekélyebb érintésre porrá mállott. A bal maxilla valamivel épebb, de az is repedezett volt. A jobb maxilla nagyrésze elkorhadt, felületét vöröses barna korhadék fedte, mely alatt a csontfelület teljese poró us és összerepedezett volt. lh, en vörösesbarna téglaporszerű korhadék fedte vsstcgcn a homlokot, az orrtájat, maxi la nagy részét s a csont felületét nagyon elmulasztotta. Hátrafelé haladó repedés volt az arc közepén le az öreglik elülső széléig, s a törési, repedési felületek nagyrészét patina fedte, jeléül, hogy ez a repedés is már a koporsóban meg volt, s amit a koporsó mozgatása, a tetőburkolat átvágása alkalmával csak fokozott. A nyakszirten a protuberantia occipitalis externa alatt szőke hajszálak és bőrmaradványok voltak láthatók. Egy fog keresztben feküdt a csontos orr és maxilla omladéka közt, ami szintén azt bizonyította, hogy e rész már előbb nem volt teljesen ép, s a középrarc belső vékony csontjai a korróziós kimaródás folytán tönkrementek. A víztől való napokig tartó gondos szárítás, az erősen reájuk tapadt földtől és tégla-, malter-korhadékoktól való óvatos megtisztítás, majd 10%-os enyvoldatban való konzerválás és teljes kiszárítás után az egyes töredékek összetartozását behatóan tanulmányozván, 2 heti munkával sikerült az arckoponya legnagyobb részét annyira összeilleszteni, hogy csak a csontos orron, az orbita medialis felében, a két maxilla belsejében, az öreglik elülső részén, s a koponya belsejé-
