Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 37. (Budapest, 1965)

Bartucz Lajos: Anthropologiai és személyazonossági vizsgálatok Semmelweis csontvázán

I. Gerincoszlop (Coîumna vertebralis) A szabad vagy praesacralis csigolyák közül csupán a két utolsó ágyékcsigolya volt ép állapotban. A többi csigolya a boncolás, a gerincvelő vizsgálata alkalmával széjjel fűrészeltetett éspedig legtöbbjük transversalis irányban, a canalis vertebralisra merőlegesen, a csigolyaívek (arcus vertebrae) tövénél. Ezáltal 48 nagyobb különálló csigolyadarab keletkezett, melyek közül 24 a corpusból és az arcus csonkjából, 24 pedig a csigolyaív (arcus vertebrae) hátsó részéből állott, s a tövisnyúlványt, a két harántnyúlványt és a 4 ízülő nyúlványt viselte magán. Miután azonban a fűrészelés a sérülési felületekből következtetve, durva fűrésszel, s nem a legóvatosabban történt, a fűrészelés! felületek nem voltak simák, s az egyes csigolyákból már a fűrészeléskor darabok törtek le, ami tovább szaporította a csigolyadarabok számát. Másfelől a kompakt corticalis-rétegüktől részben megfosztott csontok, főleg a csigolyatestek, a földsavak és a talajvíz mállasztó hatása következtében, majd a nem túl gondos exhumálások alkalmával tovább sérültek és töredeztek. Sőt a nyakcsigolyákról megállapítható volt, hogy közülük többet még sagittalis irányban is átfűrészeltek, miközben azok még több darabra, szilánkra törtek, melyek közül az apróbbak egy része már az ohumálás, illetve a bádog koporsóba rakás alkalmával a földben elkallódott, s nem került be a koporsóba. Az is megállapítható volt, hogy e műveletek következtében főleg a harántnyúlványokon és a csigolya testeken a foveae costales, valamint a felső és alsó processus articula res ízlapjai szenvedtek nagy károsodást. Márpedig a csigolyák egymásutánjának, a csigolyasorban elfoglalt helyének pontos megállapítása szempontjából e részek a legfontosabbak. Mivel tehát ily módon az összes csigolyadarabok és töredékek száma 100 fölé emelkedett, s mivel a fúrészelési és törési felületek másodlagos változásokat, torzulásokat és hiányokat szenvedtek, s mivel már kellő idő sem állt rendelkezésemre, szó sem lehetett a törési darabok összeillesztéséről,az egyes csigolyák restaurálásáról, s a csigolyasorban elfoglalt helyük pontos megállapításáról, még kevésbé az egyes csigolyacsoportok arányainak, hajlásainak és egyéb anthropológiai jellegeinek a vizsgálatáról. Mindazonáltal megállapítható volt, hogy Semmelweis csigolyái